Kitekintő.hu

Mexikóba látogatott Ferenc pápa

Annak ellenére, hogy a világ legmagasabb számú katolikus népessége Brazília után Mexikóban él, az ország a huszadik század során nem tartott fent diplomáciai kapcsoltatot a Vatikánnal. Viszonyuk azonban a kilencvenes évek elején rendeződött. Ferenc pápa fogadása pedig a Nemzeti Palotában, Mariano Palacios Alcocer, Mexikó Vatikánba kirendelt nagykövete szerint egy régi korszak végét jelöli.

Úton Mexikó felé, a katolikus egyház vezetője a havannai reptéren Kirill pátriárkával, az ortodox egyház fejével is találkozott, aki Raúl Castro felkérésére utazott Kubába. A találkozó barátságos hangvételben zajlott, a két egyházi vezető pedig az „egység” és jövőbeni „közös tevékenységek” reményében vált el egymástól.  Ez azért szimbolikus esemény, mert a nagy egyházszakadás óta ez volt az első alkalom amikor katolikus egyházfő orosz pátriárkával személyesen találkozott(korábban, 1999-ben II. János Pál tett látogatást a román pátriárkánál).

Mexikóba érkezvén Ferenc pápa korrupció és drogkereskedelem elleni harcra szólította fel Enrique Peña Nieto elnököt és kormányát, mivel az utóbbi években az államfő és felesége, valamint az ország pénzügyminisztere is korrupciós botrányba keveredett. E mellett pedig mintegy 100 ezer ember esett drogkartellek általi erőszak áldozatául az elmúlt évtizedben, főként a kartell tagjainak a rendőri erők közé való beszivárgása által. Az egyházfő rámutatott, hogy Mexikó vezetőinek kiemelt kötelessége e két, súlyos probléma felszámolása, illetve a közjavak megteremtésének elősegítése.

Mexikói tartózkodása idején, Ferenc pápa többek között felkeresi majd a Mexikó legszegényebb államában, Chiapasban élő őslakos közösségeket, és ellátogat Michoacán államba is, a drogkereskedelem és a bűnözés egyik fő színhelyére, ahol helyi fiatalokkal fog beszélni. Az utazás utolsó állomása pedig Juarez város lesz, ahol éppen a pápa érkezése előtt veszítette életét 49 ember egy ellenséges drogbandák összecsapásából kialakult börtönlázadás során.

Exit mobile version