Kitekintő.hu

Szerbia: nem lenne bölcs dolog, ha az SNS egyedül alakítana kormányt

A Szerb Haladó Párt dönteni fog arról, hogy az előrehozott parlamenti választások után egyedül alakít-e kormányt, ha erre lehetősége lesz, vagy koalícióra lép, jelentette ki Tomislav Nikolić szerb elnök, s hozzáfűzte, kérdés, hogy bölcs dolog-e egyáltalán, hogy egyetlen párt viselje a felelősséget az összes nehéz állami döntésért.

„Akkor kerülnek napirendre a politikai kombinálások, amikor befejeződnek a választások és látjuk az eredményeket. Azonban úgy vélem, az SNS vezetőségének jól meg kell fontolnia, okos dolog-e jelenleg, hogy az összes többi pártot ellenzékbe taszítsa, s így gyakorlatilag maga ellen fordítsa. Ez egy elemzésre váró téma” – mondta Nikolić a Večernje novostinak.

Az SNS és az SPS tisztségviselői között zajló médiaháborúval és azzal kapcsolatban, hogy véget ér-e a hároméves szövetség, Nikolić elmondta, Szerbia politikai színtere már gyakorlatilag választási lázban ég, annak ellenére, hogy még nem írták ki hivatalosan a választásokat, írja a Tanjug.

„Amikor elkezdődik a kampány, a koalíciók megszűnnek. Teljesen természetes, hogy most mindenki a saját pozíciójáért küzd a politikai életben. Mindenki minél jobb eredményt szeretne, s ebben nincs semmi szokatlan. Tehát ezek a csatározások és veszekedések megszokottak” – szögezte le a szerb elnök.

Hozzátette, támogatja az SNS választási listáját, győzelmet kíván nekik, és segíteni fog, amennyit tud.

„Senki jobb nincs a politikai színtéren” – húzta alá Tomislav Nikolić.

Exit mobile version