Kitekintő.hu

NATO: nem küldünk katonákat Szíriába

Az Észak-atlanti Szövetség nem fog Szíriába szárazföldi csapatokat küldeni az Iszlám Állam ellen, nyilatkozta Jens Stoltenberg NATO főtitkár. Stoltenberg szerint a hangsúlyt sokkal inkább a helyi erők támogatására kell fordítani, írja a Reuters.

„Ez nincs a koalíció és a NATO szövetségesek napirendjén”, nyilatkozta a főtitkár a svájci Tages-Anzeiger kérdésére, miszerint követik-e majd szárazföldi csapatok a légicsapásokat. „Az Egyesült Államoknak vannak speciális egységei a terepen, előtérében viszont a helyi csapatok megerősítése van. Ez nem könnyű, viszont ez az egyetlen lehetőség”.

Stoltenberg leszögezte, hogy ez a háború nem a Nyugat és az Iszlám világ között zajlik, hanem ez sokkal inkább egy harc az extremizmus és a terroristák ellen. „A muszlimok a legjobban érintettek a háborúban. A legtöbb áldozat muszlim és a legtöbb ember, aki az Iszlám Állam ellen harcol muszlim. Nem vívhatjuk meg ezt a küzdelmet helyettük”.

A főtitkár szóbahozta Törökország helyzetét is a lelőtt orosz vadászbombázóval kapcsolatban és kiemelte, hogy a NATO segítené Törökország légvédelmi rendszereinek fejlesztését. A segítség konkrét formáját előreláthatólag karácsony előtt állapítják majd meg. Ennek ellenére, Stoltenberg hangsúlyozta, hogy muszáj csillapítani a lelőtt gép miatt kialakult orosz-török konfliktust.

„Most az a fontos, hogy csillapítsuk a helyzetet, és hogy olyan mechanizmust állítsunk fel, amivel az ilyen incidenseket elkerülhetjük a jövőben. Méretes orosz katonai koncentráció kiépülését látjuk a Mediterrán térség északi részén. Ebben a régióban is muszáj elkerülnünk a Törökországban történt eset megismétlődésest”.

Stoltenberg Oroszországtól „konstruktívabb Szíriai jelenlétet” vár. Véleménye szerint eddig az oroszok sokkal inkább az Aszád rezsim támogatására és nem az Iszlám Állam legyőzésére fókuszáltak.

A NATO hivatalos álláspontja szerint az orosz gépet török légtérben érte találat. Oroszország ezt tagadja és határozottan állítja, hogy Szíriában lőtték le a gépüket.

Szíriában hivatalosan az Egyesült Államok is állomásoztat különleges egységeket. Bár Barack Obama elnök is elutasította a szárazföldi beavatkozás lehetőségét, múlt héten felvetette, hogy Szíriához hasonlóan Irakba is kommandósokat küldjenek. Ezt a bejelentést a vasárnap esti az Iszlám Állam elpusztítását célzó ígérete is megerősítette.

Exit mobile version