Kitekintő.hu

Bedőlhet Schengen?

A holland kormány Schengenen belüli Mini-Schengen bevezetését szorgalmazza. A szlovák belügy ködösít. Pénteken tárgyalnak az EU belügyminiszterei, írja az Új Szó.

Holland lapértesülések szerint a holland kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy Belgium, Luxemburg, Németország és Ausztria bevonásával egy szűkre szabott zóna jöjjön létre az Európai Unión belül. Az öt ország alkotta zóna külső határait szigorúbb ellenőrzésnek vetnék alá, csak ezen belül lenne korlátlan az állampolgárok szabad mozgása továbbra is korlátlan.

„Unortodox lépések kellenek”

Jelenleg 22 ország tagja az unió schengeni övezetének, és további négy, nem tagállam polgárai közlekednek szabadon a zónában. Halbe Zijlstra, a holland liberális kormánypárt frakcióvezetője szerint pártja támogatja a javaslatot. „Olyan nagy a beáramlás, hogy unortodox lépéseket kell tennünk”.

Nálunk a témát a Šanca nevű minipárt kezdte meglovagolni, csütörtök délutáni rendkívüli sajtótájékoztatójukon bejelentették: Ficóék elhibázott menekültpolitikája miatt kizárhatnak bennünket a schengeni övezetből. A Šanca szerint a kérdésről a pénteki uniós belügyminiszteri csúcson is szó lesz.

Erről nem tárgyalnak… most még

„A pénteki ülés programján nincs ilyen pont” – írta reakciójában a belügyminisztérium, amely ugyanakkor – és ez jelez valamit – nem nevezte légből kapottnak a javaslatot. Nyilatkozatában a tárca csupán azt írta: veszélyes lehet egy ilyen tervezet, mivel az EU egyik legfőbb vívmányának megszüntetéséhez vezethetne. „Szlovákia precízen betartja a Schengeni egyezményben lefektetett szabályokat és következetesen védelmezi a határokat” – véli a belügy.

Az eddig kiszivárgott sajtóhírek alapján nem világos, hogy a holland kormány Schengen megszüntetését, vagy csak egy Schengenen belüli „erősebben őrzött” Schengent akar-e. Előbbi megszavazása mindenesetre nehezen elképzelhető, mivel az EU tagállamainak többségét kizárná a közös rendszerből.

Az mindenesetre tény, hogy több nyugat-európai tagállam a schengeni rendszer reformját, de minimálisan a külső határok erősebb védelmét követeli a párizsi terrorcselekmények óta.

Exit mobile version