Kitekintő.hu

Kiderül, lesz-e koalíció Szlovákiában

Az SaS sajtótájékoztatóján jelenti be, hogy egyedül, vagy koalícióban indul-e a 2016-os parlamenti választásokon. Közben az MKP sem zárja ki a koalíció lehetőségét. Az Új Szó cikkét idézzük.

Juraj Droba a TA3 politikai vitaműsorában elmondta, hogy felkészültek arra, hogy együttműködjenek minden olyan párttal, amely kész arra, hogy ossza az SaS értékeit, és hogy a párttal együttműködve jobbá tegyék Szlovákiát.

Az SaS képviselője elmondta azt is, hogy tisztában vannak vele, hogy kompromisszumot kell kötni egy koalíciós megállapodás esetén, és azt is tudomásul veszik, hogy bizonyos programpontok ez esetben megvalósíthatatlanok lesznek.

A műsorban szereplő Csáky Pál nem erősítette meg az információt, hogy egy széles koalíció van kialakulóban, melyben öt párt – OĽaNO, NOVA, SaS, OKS és az MKP – venne részt. Csáky csak annyit mondott, hogy az MKP be szeretne jutni a parlamentbe, és a párt nem szeretné, ha elvesznének a rájuk leadott voksok. „Ez arra késztet bennünket, hogy tárgyaljunk a politikai partnereinkkel, ám ez ügyben egyelőre semmilyen végleges döntés nem született” – mondta Csáky.

Exit mobile version