Kitekintő.hu

Az ukrán kormány a kárpátaljaiakat koldusokként és csempészekként tünteti fel

Viktor Baloga kifejtette, hogy a magyar kormány hatmillió eurónyi összegű juttatásban részesíti a kárpátaljai magyarokat, ám szerinte mindenki figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy eközben a másik oldalról a megye lakosait azzal zsarolják, hogy Kijev nem részesíti majd őket semmiféle juttatásban.

Baloga szerint a megvesztegetésre szánt összeg eléri a 119 millió hrivnyát is. A szóban forgó megvesztegetések a közösség összefogására irányuló szavazásokra vonatkoznak a képviselő szerint.

Az ukrán kormány Baloga szerint a kárpátaljaiakat nem szeparatistaként, hanem koldusokként és csempészekként tünteti fel.

A képviselő véleményében végül kifejtette, hogy mindez a Janukovics korszaknak köszönhető: „Janukovics birtokain fürdőket és sportiskolákat építettek, a nyugati területeken pedig, ahol nem támogatták őt, még a kátyúk javítására sem szántak pénzt. Ami pedig a helyi kormány Kárpátaljával kapcsolatos tevékenységére irányul, szeparatizmus. Itt az embereket megkülönböztetés éri, csakúgy, mint Janukovics idején. Mindezt pedig a patriotizmus zászlaja alatt viszik véghez egy szebb jövő érdekében.”

Viktor Baloga korábban annak a véleményének is hangot adott, miszerint csak politikai stratégia, hogy az ukrán kormány orosz invázióval rémisztget.

Exit mobile version