Kitekintő.hu

Törökországban parlamenti választás lesz novemberben

Törökországban előrehozott parlamenti választást fognak tartani november elsején, s addig ideiglenes kormány viszi az ügyeket – jelentette be pénteken Recep Tayyip Erdogan államfő a sajtónak.

Az ideiglenes kormány vezetője Ahmet Davutoglu jelenlegi miniszterelnök lesz, és parlamenten kívüli erőket is bevonnak – mondták illetékesek. A választást azért kell megtartani, mert a kijelölt határidőig nem sikerült koalíciós kormányt alakítani. A kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) júniusban elvesztette parlamenti többségét, és az ellenzéki pártok elutasították a koalícióra lépést vele.

„Ha isten is úgy akarja, Törökországban újra választás lesz november elsején. Tanácskozni fogok a parlament elnökével, amint (vasárnap) lejár a kormányalakításhoz megszabott 45 napos időszak, és kiírjuk a választást… az államfőnek erre joga van az alkotmány alapján” – mondta Erdogan az őt kísérő újságíróknak, amikor távozott az egyik mecsetből a pénteki ima után.

Davutoglu miniszterelnök csütörtökön már felajánlotta, hogy ideiglenes kormányt alakít a parlamenti pártok részvételével, kivéve a kurdok érdekeit képviselő HDP-t. Elemzők szerint Erdogan az új választástól azt reméli, hogy pártja, az iszlamista alapokon álló Igazságosság és Fejlődés Pártja ismét abszolút többséget szerez.

Exit mobile version