Kitekintő.hu

Máshol is indul a Déli Nyitás

Kubába érkezett Francois Hollande francia elnök vasárnap este, ő az első nyugati vezető, aki a Kuba és az Egyesült Államok közötti diplomáciai nyitás óta a szigetországba látogatott.

Hollande a francia és az európai érdekek érvényesítésének szándékával tesz látogatást a fokozatos gazdasági nyitást végrehajtó Kubába. Indulása előtt újságíróknak elmondta, látogatásának célja, hogy „Franciaország legyen az első, amely az európai államok nevében kinyilvánítja a kubaiak felé: mellettetek állunk, ha úgy döntötök, hogy megteszitek a szükséges lépéseket a nyitás irányába”.

Hollande több mint száz év óta az első francia elnök, aki felkereste Kubát.

Az amerikai és a kubai vezetők tavaly decemberben jelentették be, hogy több mint fél évszázad után helyreállítják országaik között a diplomáciai kapcsolatokat, és normalizálni kívánják viszonyukat.

Az Egyesült Államokhoz – és Európához – fűződő viszony normalizálásával együtt Kuba a szovjet modellre épülő gazdasági berendezkedésének fokozatos „korszerűsítését” is ígérte.

Hollande Havannában hétfőn találkozik Raúl Castro kubai elnökkel, aki 2006-ban vette át az ország vezetését bátyjától, Fidel Castrótól, a kubai forradalom vezetőjétől. A párizsi elnöki hivatal jelezte, hogy Hollande kész találkozni az idősebb Castro fivérrel is, Havanna azonban nem erősítette meg, hogy készülne ilyen találkozó.

Exit mobile version