Site icon Kitekintő.hu

Folytatódik az embervadászat Franciaországban

Manuel Valls francia miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy Franciaország a terrorizmus ellen, nem pedig egy vallás ellen folytat háborút. A kormányfő arra is utalt, hogy „feltehetően” újabb biztonsági intézkedések elrendelésére lesz szükség a terrorfenyegetettség miatt.

Manuel Valls francia miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy Franciaország a terrorizmus ellen, nem pedig egy vallás ellen folytat háborút. A kormányfő arra is utalt, hogy „feltehetően” újabb biztonsági intézkedések elrendelésére lesz szükség a terrorfenyegetettség miatt.

„A terrorizmus ellen folytatunk háborút. Nem pedig egy vallás vagy civilizáció ellen” – hangsúlyozta a kormányfő a prefektusokkal a francia belügyminisztériumban tartott egyeztetésen.

Bekerítették a gyanúsítottakat

Lövöldözés volt péntek reggel a Párizstól 45 kilométerre északkeletre található Dammartin-en-Goele nevű településen a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen két nappal ezelőtt elkövetett véres merénylet gyanúsítottjai és az őket üldöző rendőrök között – közölték a hatóságok.

A lövöldözés mintegy félórán át tartott abban az övezetben, ahol csütörtök óta keresik az elkövetőket. A France Info hírrádió és az I-télé hírtelevízió értesülése szerint a két gyanúsított reggel gépkocsit lopott Crépy-en-Valois-ban. Az RTL rádió úgy tudja, túszt is ejtettek, ezt azonban más források eddig nem erősítették meg.

Lezárták a CDG egy részét

Lezárták a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-repülőtér egy részét péntek délelőtt a francia hatóságok. A létesítmény alig tíz kilométerre található Dammartin-en-Goele-től, ahol a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen elkövetett véres merénylet gyanúsítottjai egy túszt ejtettek. A repülőtér négy felszállópályájából kettőt zártak le – közölte a polgári légi irányítás.

A FlightRadar24 internetes oldal szerint, amelyen közvetlenül követhető a légi közlekedés, a legjelentősebb francia repülőtérre érkező járatok egy részét más repülőterekre irányítják vagy egy időre feltartóztatják a levegőben, miután a repülőtérnek jelenleg csak a déli leszállópályáin engedélyezik a forgalmat. A teljes repülőteret nem zárták le, de jelentősek a fennakadások és késések az induló járatok esetében is.

„Óvatosságból jelenleg nem érkeztetjük a járatokat a két északi pályára, de az érkeztetést a déli pályákon megtartottuk. A felszállások viszont a Dammartinhez közeli két északi pályán is folytatódnak” – közölte a párizsi repülőterek igazgatóságának (ADP) szóvivője.

Az Air France francia légitársaság azt közölte, hogy a csendőrség alacsonyan köröző helikopterei miatt két járatának is át kellett startolnia. „Több átstartolásra is számítani kell” – hangsúlyozta a szóvivő. Ez okozhat késéseket az érkező járatok esetében.  Egy másik repülőtéri forrás azt jelezte, hogy „csütörtökön a légtérben köröző helikopterek miatt néhány gép már kénytelen volt a leszállópályák közelében átstartolni”. 

Megvan a tegnap reggeli rendőrgyilkosság gyanúsítottja

Azonosította pénteken a francia rendőrség az előző nap Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban végrehajtott lövöldözés elkövetőjét – közölték a hatóságok.

A tűzharcban egy rendőrnő meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült. „A gyanúsítottat azonosítottuk. A nagyon közeli környezetéből két embert előállítottunk” – közölte a rendőrség.  A francia belügyminisztérium már korábban jelezte, hogy a csütörtöki lövöldözés ügyében folytatott nyomozás ügyében jelentős előrelépés történt.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter még csütörtök este közölte: nincs összefüggés a lövöldözés és a Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett szerdai merénylet között.

Exit mobile version