Kitekintő.hu

Szaúd-Arábiát támadta az Iszlám Állam

Hétfő hajnalban fegyveresek egy csoportja szaúdi határőröket támadott meg nem messze Arartól az iraki határ mellett. A támadást valószínűleg az Iszlám Államhoz hű harcosok hajtották végre. Arar közel fekszik az iraki Anbar tartományhoz, amelynek nagy részét az Iszlám Állam tartja ellenőrzése alatt.

Fegyveresek egy csoportja tüzet nyitott a szaúd-arábiai Arartól nem messze járőröző szaúdi határőrökre. A lövésváltás után a határőröknek sikerült elfogniuk az egyik támadót, akinek azonban ekkor sikerült élesítenie az övére erősített robbanószert. A támadásban két határőr meghalt és egy harmadik megsérült. A szaúdi belügyminisztérium hivatalos közleménye szerint két terroristát sikerült megölniük, viszont a támadók számát nem erősítették meg.

A támadás után Mansour Turki vezérőrnagy, a szaúdi belügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az elhunyt határőrök között volt egy rangidős tiszt is, írja az al-Arabiya. A Reuters információi szerint ez maga Oudah al-Belawi vezérezredes lehetett, az érintett határterület parancsnoka. 

Hivatalosan egyelőre még egy csoport sem vállalta a felelősséget a támadásért. Anbar tartományban az Iszlám Állam harcosain kívül jelen vannak még az Iránnal jó kapcsolatot ápoló iraki síita milíciák, de a támadás kivitelezése az Iszlám Állam szélsőségeseire tereli a gyanút.

„Ez az első támadás magától az Iszlám Államtól Szaúd-Arábia ellen, és ez egy egyértelmű üzenet Szaúd-Arábia belépésére a szélsőségesek elleni nemzetközi koalícióba”, idézte Mustafa Alani biztonsági elemzőt a Reuters. Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam feje korábban már egy hangüzenetben uszította híveit Szaúd-Arábia vezetői ellen.

A támadás hatására Rijád és Bagdad kapcsolata megerősödhet, hiszen mindkét ország érdeke a szélsőségesekkel való leszámolás. A tervek szerint jövő héten egy szaúdi delegáció utazik majd az iraki fővárosba, hogy megkezdjék a szaúdi nagykövetség újranyitásának előkészületeit. Szaúd-Arábia Kuvait inváziója után zárta be Bagdadi képviseletét, közel huszonöt évvel ezelőtt. 

Exit mobile version