A hétvégén még nem lehetett tudni, vajon mindazok a kölcsönös elégedetlenségek, amelyek a EP-meghallgatások után négy különböző pártcsaládhoz tartozó öt biztosjelölt – köztük Navracsics Tibor – kapcsán felmerültek, tovább eszkalálódnak-e, vagy lehiggadnak a jövő hét elején. Az EP elnökök konferenciája csütörtökön kéne, hogy „eredményt hirdessen”.
A nemzetközi sajtó kommentárjainak és számos politikus nyilatkozatának találgatásai jellemezték a hétvégét az első huszonegy jelölt meghallgatása után a várható fejleményekről. Ami lényegében bizonyosra vehető, hogy tizenhatan jól vették az akadályokat, ez kettőjük esetében annál is inkább tudható, mert a svéd Cecilia Malmströmről (leendő kereskedelmi biztos) és Phil Hoganről (agrárbiztos-jelölt) utóbb a meghallgatást végző teljes szakbizottság szavazott, és mindkét esetben egyértelmű többségi támogatás volt az eredmény.
A többieknél csupán a meghallgatáson részt vett frakciók koordinátorai egyeztettek, és bár ezekről nem született bejelentés (először levélben tájékoztatják az EP elnökét), de kiszivárgott információk az elfogadásukat jelezték, amit alátámasztani látszik az is, hogy esetükben a meghallgatók semmilyen hiányérzetet nem jeleztek – nem küldtek pótkérdéseket jelöltjeiknek, nem hívták őket újbóli meghallgatásra, stb. –, mindez az elfogadásra utal.
Az öt nyitva maradt jelölést látszólag szinte minden esetben különböző kifogások állították meg, ám parlamenti bennfentesek élnek a gyanúperrel, hogy az esetek többségénél mindezek mögött tetten érhető egy közös ok is: a pártcsaládok kölcsönös sakkban tartása arra az esetre, ha valamelyik oldal megpróbálni egy másik frakció jelöltjét „kigolyózni”.
Való igaz, hogy a lebegtetett jelöltek között az első hét után a négy legnagyobb EP-frakció mindegyikétől akadt legalább egy (Navracsics Tibor és Miguel Airas Canete (spanyol, energiapolitikai biztos lenne) néppártiak, Pierre Moscovici (francia, pénzügyi biztos) szocialista, Jonathan Hill (brit, pénzpiaci szabályozás) konzervatív, míg Vera Jourova (cseh, igazságügy, fogyasztóvédelem, nemek közötti egyenlőség) liberális.
Tény, hogy mindegyik kapcsán látszólag pártállásuktól független körülmény miatt akasztott be a meghallgatást végző pártcsoportok némelyike. A magyar jelöltet ismert módon az Orbán-kormány politikája, és ebben a jelölt korábbi tevékenysége miatt támadták mindazok, akik évek óta nem tudják elfogadni a Fidesz-KDNP kormány magyarországi kurzusát. Utóbb mindezt egészítette ki az, hogy egyesek bizonyos hiányosságot éreztek a szakmai vonatkozásban is, nem mindig érezvén kellően konkrétnak a jelölt által adott válaszokat. Ez utóbbi amúgy általában a meghallgatások közös jellemzője.
Moscovicit is politikai múltja miatt vették elő, nem érezvén meggyőzőnek francia pénzügyminiszteri teljesítményét az EU pénzügyi biztosság ellátására. Jourvát – aki hátránnyal indult, amennyiben viszonylag késői jelölt, viszont igen kiterjedet portfóliót kellene felügyelnie – egyértelműen szakmai alapon kérdőjelezték meg, úgy vélvén, hogy a meghallgatáson adott válaszai nem voltak meggyőzőek a tekintetben, mennyiben van tisztában mindazokkal a kérdésekkel, amelyekkel majd biztosként kell foglalkoznia. Hill esete egyfajta keveréke volt a politikai és a szakmai kétkedéseknek. Kezdetben sokan bizarrnak tartották, hogy Juncker „kecskére akarja bízni a káposztát”, és éppen az EU leginkább euroszkeptikus kormányának emberére akarja bízni az uniós integráció egy kiemelt területének számító pénzpiaci szabályozást, ráadásul olyan emberre, aki a hírek szerint korábban szoros kapcsolatokat is ápolt a projektben ellenérdekelt londoni City-vel. A dolognak ezt a részét ugyan Lord Hill a meghallgatás során még viszonylag jól kezelte, azonban a konkrét szakmai részletekbe sok esetben neki is beletört a bicskája.
Mindezektől teljesen eltérő kifogások merültek fel a spanyol Canete esetében, aki szakmai tekintetben általános vélemények szerint igazából nem sok hiányérzetet hagyott, családi olajpiaci érdekeltségei azonban sokak szemében kimerítette az összeférhetetlenség kategoriáját.
Ezek tehát a hivatkozási alapok az adott jelöltek megkérdőjelezésére, abban azonban már sokan kételkednek, hogy a kifogások hulláma akkor is ilyen vehemens lett volna a meghallgatások előrehaladtával, ha szerda este nem érik oly heves támadások két néppárti jelöltet is (Navracsics és Canete). Sokak szerint egy kicsit ez is eszkalálta a Moscovici elleni kétkedés megnyilávánulásait (akinek portfólióját amúgy éppen a méghallgatás előtt nyirbálta meg Jean-Claude Juncker úgy, hogy a jelölt országháttere jelentősége csökkenjen).
A hétvégére kialakult helyzetet mindenesetre olyan kölcsönös sakkban tartás jellemzett, amelyben „szükség esetén” minden nagyobb parlamenti szereplő revansot tud venni a másikon. Ráadásul azt is tudni lehet, hogy a lavina a következő héten esedékes alelnöki jóváhagyok idején még dagadhat is, hiszen különösen néppárti oldalon sokakat felettébb irritál a szlovén liberális Alenka Bratusek önjelölése, míg másokban az olasz szocialista Federica Mogherinit tartják még mindig kikezdhetőnek. Cserében a néppárti finn Jyrki Katainent baloldalról a szerintük túlzott megszorítás-párti gazdaságpolitikai szemlélete miatt tartják nehezen elfogadhatónak egy ilyan időszakban, amikor sokak szerint immár a növekedés és munkahelyteremtés kell, hogy legyen az első számú prioritás.
A hírek szerint egy kicsit mindezek láttán, valamint és főként az előre elképzelt menetrend és folyamat tarthatósága érdekében Juncker a hétvégén telefonon intenzív egyeztetést folytatott EP-pártvezetőkkel, valamint magával Martin Schulz szocialista EP házelnökkel is. A „nagyok” láthatóan most megkísérlik lehűteni a „bázison” felforrósodott kedélyeket, és igyekeznek arra emlékeztetni, hogy milyen nagyobb tétek forognak kockán. Az EU intézmények előtt álló kihívások mielőbbi hatékony kezelése – nem utolsósorban a Juncker által beígért 300 milliárd eurós gazdaságélénkítő program beindítása – attól is függ, hogy ne csússzon el az új bizottság kinevezése és munkába állása, és főként, ne merüljön el minden és mindenki a pártok és személyeik egymás közötti intrikáiban.
Elvben esélyt adhat erre, hogy – leszámítva Moscovici látványos kikezdését – a meghatározó fő fronton, a néppártiak és a szocialisták között a viszony egyelőre kezelhetőnek látszik. A néppárti jelöltek elleni támadás (különösen Navracsics esetében) nem annyira szocialista, mint főként liberális, zöld és szélsőbal oldalakról érkezett (megtetézve az olasz „Öt Csillag Mozgalom” erőteljes bírálataival). Mindez arra utal, hogy a sokat emlegetett „úriember-megállapodás” a két fő középpárt között arról, hogy nem fogják ellehetetleníteni egymás jelöltjeit, talán még tartható. A néppárt és a szocialisták „nagykoalíciója” messze abszolút többséget alkot a Házban, és ez többnyire megjelenik az egyes szakbizottságokban.
Konkrétan a Navracsics Tibort meghallgató Kulturális és Oktatási bizottságban ugyan ez a „nagykoalíciós” többség nem túl nagy (31 szavazati jogú főtagból tizenheten vannak összesen), azaz néhány kiszavazó, vagy éppen hiányzó honatya akár veszélybe is sodorhatja ezt a többséget. De mivel kiszavazók és hiányzók a másik oldalon is jellemzően mindig előfordulnak, ezért, amennyiben biztosított a „két nagy” egyetértése, nagy valószínűséggel a szükséges támogatás is összejöhet.
A folyamat következő lépése mindenesetre most az, hogy miközben hétfőn-kedden zajlik a még meghallgatásra váró hat alelnök-jelölt vizsgáztatása, hétfőn – ekkor esedékes egyébként a döntés Navracsicsról is – az EP -középpártok vezetői egyeztetést tartanak, majd pedig nem hivatalos hírek szerint kedd este összeül a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok pártelnöke Jean-Claude Junckerral és Martin Schulz-cal.
A szakbizottságok elnökei szerdán véglegesítik ajánlásaikat a jelöltek kapcsán, az EP elnökök konferenciája pedig csütörtökön hirdet majd eredményt.