Site icon Kitekintő.hu

Obama belső párbeszédre szólította fel Ukrajnát

Barack Obama amerikai elnök arra szólította fel Ukrajnát, hogy belső párbeszéd útján próbálja megoldani a válságot.

Obama elmondása szerint erre mielőbb sort kell keríteni. A párbeszédnek lehetővé kell tennie azt, hogy egész Ukrajnát hallassa a hangját, illetve hogy az ukránok is a részt vegyenek a békéhez szükséges politikai folyamatban.

Obama elmondása szerint  párbeszéd útján kell biztosítani a tervezett reformokat, az orosz ajkú lakosság érdekeinek védelmét, és a hatalom decentralizálását – írja a For-ua.com internetes hírportál.

„Minél hamarabb sikerül erre sort keríteni, Putyin annál hamarabb fogja Ukrajnát független államként elismerni, és a probléma csak ekkor lesz megoldva” – jegyezte meg.

Obama elmondása szerint az USA és EU által bevezetett szankciók működnek, az USA pedig arra vár, hogy Moszkva megtegye a szükséges lépéseket az ukrajnai háborús konfliktus leállítására.

Mint korábban azt már hírül adtuk Barack Obama amerikai elnök ismételten aggályait fejezte ki orosz partnerének, Vlagyimir Putyin elnöknek az ukrajnai szakadárok számára nyújtott orosz támogatás megnövelése miatt.

Exit mobile version