Kitekintő.hu

Megszabadulnának a rossz tanároktól

Demokrata képviselők egyöntetű szavazással álltak szembe a kaliforniai pedagógus törvénnyel – áll a Reuters oldalán.

Rohamtempóban fogadták el kaliforniai jogalkotók csütörtökön azt a javaslatot, ami a nem megfelelően szakképzett pedagógusokat venné ki az amerikai közoktatásból. Joan Buchanan demokrata képviselő javaslata a „botrányos magatartás” cikkelyévek egészíti ki a közoktatásban érvényes azonnali elbocsátással járó tettek listáját. A képviselőnő javaslatát annak a tanárnak az esete inspirálta, aki börtönbe került, mert saját spermájával beoltott sütiket adott diákjainak.

Buchanan javaslata a nem rég elfogadott tanárokat védő intézkedéseket fúrná meg úgy, hogy az alól a feddhető, évek óta tanító pedagógusok nem bújhatnak ki. „Mindannyian egyetértünk abban, hogy a jelenlegi elbocsátási folyamat túl sok időbe és pénzbe kerül. A közösségeknek egy olyan rendszerre van szüksége, ami átláthatóan és költséghatékonyan segíti az iskolák munkaerőszervezését.” – nyilatkozta a demokrata képviselőnő. 

Mint már beszámoltunk róla, az elmúlt hónapban a kaliforniai Legfelsőbb Bíróság jogszerűtlennek ítélte a pedagógus szakmát védő intézkedéseket egy per során, amivel kapcsolatban a pedagógusok szakszervezete fellebbezést fontolgat.

Exit mobile version