Szerdán formálisan is megalakult az EP legnagyobb politikai pártcsoportja, a néppárti (EPP) frakció, amelynek elnökéül a bajor Manfred Webert (CSU) választották. A májusi európai választás után az EPP volt az első, amelyik újjáalakult. Előzőleg, kedden megalakult az EPP 12 fős magyar delegációja is, amelynek vezetője továbbra is Gyürk András maradt.
Manfred Weber a francia Joseph Dault váltja az EPP élén. A 42 éves politikus először 2004-ben került az Európai Parlamentbe, 2006-2009 között az EP alapjogi és igazságügyi szakbizottságában néppárti koordinátor volt, 2009 óta pedig az EPP egyik alelnöke. Mostani elnökké választása jóformán egyhangú volt: a megjelent 192 frakciótagból 190 támogatta kinevezését, (a választáson nem indult alternatív jelölt).
A néppárti frakció szerdai alakuló ülésén titkos szavazás során nagy többséggel alelnökévé választotta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselőt. A tisztségért 15 jelölt indult. Szájer József 2004 óta a néppárti frakció alelnöke, s a magyar néppárti delegáció közleménye szerint immáron ötödik alkalommal szavaztak neki bizalmat a néppárti képviselők. A fideszes politikus 2009 óta a frakció jogalkotási munkájáért felelt.
„Szájer József mai újraválasztása a néppárti frakció bizalmának és támogatásának egyértelmű megnyilvánulása. A nagy létszámú magyar néppárti delegáció valamint a mai napon ismételten megszerzett alelnöki tisztség révén a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja ismételten komoly súllyal fog rendelkezni az EP legerősebb frakciójában, ami megerősíti Magyarország pozícióját és elősegíti a magyar érdekek eredményes uniós képviseletét” – áll a magyar delegáció közleményében.
A frakció végül 221 fővel alakult meg, ami már részben a választásokat követő „verbuválás” eredménye is: a május végi európai voksolás után az EPP még 213 képviselőnél tartott. A legnépesebb nemzeti delegációt a németek alkotják (34 fő), őket követik a lengyelek (23 fő), és a franciák (20 fő). Az összesen 27 tagországból érkezett néppárti képviselőcsoportban – egyedül Nagy-Britannia nincs jelen: a brit konzervatív párt David Cameron megválasztása után kivonta képviselőit az EPP-ből és külön frakciót alapított – a magyar delegáció a nyolcadig legnépesebb (12 fő), utánuk már csak 10 alatti nemzeti csoportok vannak.
Kedden egyébként formálisan megkezdte a munkát a magyar néppárti delegáció is, amely ismét Gyürk Andrást választotta vezetőül. Gyürk a megelőző ciklusban is ezt a pozíciót töltötte be. A 12 fős magyar delegáció ténylegesen az új ciklusban is minden jel szerint nagyobb lesz majd, mivel velük fog együtt dolgozni az RMDSZ két magyar képviselője – Sógor Csaba és Winkler Gyula, akik már az előző öt évben is a Fidesz-KDNP soraiban ültek -, és ide várják majd a szlovákiai magyar képviselőket is. Közülük az MKP-s Csáky Gyula csatlakozását sokan bizonyosra veszik, kérdéses viszont egyelőre, hogy sikerül-e majd közös platformra jutni a Most-Híd színeiben érkező Nagy Józseffel is.
A magyar csoport a maga 12 – határon túli magyarokkal, ha mindenki csatlakozik, 16 – képviselőjével nagy valószínűséggel elegendő súllyal rendelkezik majd ahhoz, hogy a frakcióvezetői posztok, esetleg EP-szintű vezetői tisztségek, de mindenképpen a júliusban megalakuló EP szakbizottságok szintjén több funkcióra is számíthasson.
A jelenleg látható menetrend szerint egyébként a héten tehát a Néppárt, a jövő héten a Zöld frakció tart alakuló ülést és választ frakcióvezetőket, egy héttel később pedig a második legnagyobb pártcsoport, a Szocialisták és Demokraták (S+D) következnek majd a sorban. A határidő június 23 a frakciók megalakítására, addig folyhat a minden korábbi évnél nagyobb számú, nem a hagyományos pártok soraiból érkező képviselők „levadászása”, és akár régebbi pártcsoportok megerősítése, akár teljesen újak alakítása. (Minderről ld. Bruxinfo, „Vadászidény kezdete az Európai Parlamentben”, 2014. május 31.)
Az EP egészének alakuló ülésére – köztük az új Házelnök megválasztására – a július 1-3-i strasbourgi plenárison kerül majd sor.