A 2014-es év fordulópontot jelent az Európai Unió szempontjából, hiszen májusban az európai állampolgárok nemcsak az Európai Parlament összetételéről szavaznak, hanem ennek alapján az Európai Bizottság következő elnökének kilétéről is dönthetnek. A demokratikus kontroll erősítésének igénye azonban sok veszélyt rejt magában, az uniós intézmények már most megosztottak a személycseréket illetően.
2014 májusában már nyolcadik alkalommal kerül sor közvetlen módon EP választásokra, azonban a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek köszönhetően idén jóval szélesebb hatáskörrel rendelkező Európai Parlamentet választanak meg a tagállamok. A 2009. december elsejétől hatályos uniós szerződés értelmében az EP az Európai Tanács javaslata alapján köteles dönteni az Európai Bizottság elnökének személyéről, ugyanakkor a tagországok kormány- és államfőiből összeülő Tanács javaslattételekor figyelembe kell hogy vegye a májusi Európai Parlamenti választások eredményét.
Új játékszabályok
Kevesebb mint 100 nappal a választások előtt az európai politikai pártok egyik fő feladata, hogy választási kampányuk során megnevezzék jelöltjüket az Európai Bizottság elnöki posztjára. Egy februárban született javaslat értelmében azzal, hogy a pártok megnevezik, hogy leendő képviselőik melyik bizottsági elnökjelöltet támogatják, sokkal szorosabb együttműködés érhető el a tagállami és uniós pártok között, így erősítve az európai dimenziót. Az, hogy ez mennyire „polgárközeli” Európát eredményez, továbbra is kérdéses. Máig meghatározó azok száma, akik szerint az állampolgároknak elsősorban parlamentet kéne választaniuk.
Heather Grabbe, Olli Rehn konzultációs csoportjának korábbi vezetője szerint az, hogy a közösség neves politikusai csapnak össze a Bizottság elnöki pozíciójáért, a szubszidiaritás szempontjából lényegtelen. Sem az intézményi egyensúlyt, sem pedig a demokratikus deficit problémáját nem lehet a jelenlegi változtatásokkal orvosolni. Grabbe az új eljárási szabályok kapcsán egy sportmetaforával élve úgy fogalmazott, hogy „az egyik csapat kapitánya nem töltheti be a bíró szerepét”.
Nem elhanyagolhatók azok a vélemények sem, amelyek alapján a bizottsági elnökállítás továbbra is tanácsi hatáskör, hiszen a testület javasolja az elnököt, a parlamenti választási eredmények figyelembevétele pedig rugalmasan értelmezendő. Ilyen módon egyértelmű, hogy a Lisszaboni Szerződés kitétele különböző értelmezési módokra ad lehetőséget, melyek újabb vitás pontot jelentenek az uniós intézmények között.
Verseny határok nélkül
Szinte biztosnak mondható, hogy a májusi választások alkalmával uniós szinten neves politikusok versenyezhetnek Barroso posztjáért, elég csak az EP jelenlegi elnökére, Martin Schulzra, vagy az eurózóna atyjára, Jean-Claude Junckerre gondolni. A központi kérdést azonban már rég nem az jelenti, hogy ki lesz a Bizottság következő elnöke, hanem hogy melyik értelmezési keret tud felülkerekedni. A parlamenti választási eredmények figyelembevétele ugyanis nem csak az intézményi egyensúly szempontjából kiemelkedő fontosságú, hanem a tagállami és közösségi hatalommegosztás kérdését is meghatározza.
Az európai parlamenti képviselők körében népszerű az a meglátás, hogy a választások alkalmával legtöbb szavazatot nyert párt listavezető politikusa legyen az Európai Bizottság elnöke. Ezzel az automatizmussal szemben a tagállami kormányok a májusi eredményeknek inkább csak jelzésértéket tulajdonítanának, az Európai Tanács dominanciáját biztosítva a jelöltállítási folyamatban. Ezzel szinte vissza is értünk a többszintű kormányzási rendszert meghatározó kormányköziség vs. szupranacionalitás problémához.
A Rangel-jelentés
2014 februárjában a kérdés továbbra is nyitottnak tűnik, bár egyéb területeken a tagállamok és küldötteik közötti konzultáció valamelyest előremozdult. Egy februári parlamenti jelentés alapján a már „felértékelt” EP részéről egyértelmű elvárás a tagállamok felé, hogy amikor javaslatot tesznek a Bizottság tagjaira, igyekezzenek nőket is jelölni, illetve a leendő elnökkel együttműködve tartsák tiszteletben annak jogát a jelölt visszautasítására. Ugyancsak az átláthatóságot és a polgárok igényeit igyekszik tükrözni az a megfogalmazott cél, hogy a majdani Bizottság lehető legtöbb tagját az EP választott képviselői közül delegálják.
Paulo Rangel, az EP Alkotmányügyi Bizottságának tagja szerint a kezdeményezés a Bizottság demokratikus legitimációja szempontjából meghatározó. A politikus szerint további kényes pont a biztosok száma, hiszen jelenleg 28 politikus felel főigazgatóságok és ügynökségek sokaságáért, ezért a jövőben szerencsés lenne, ha munkájukat ún. tárca nélküli biztosok segítenék.
Mivel a májusban esedékes parlamenti választások vészesen közelednek, a tét pedig a válságos környezetben igencsak jelentős, az intézmények, illetve a tagállamok közötti összefogás soha nem volt fontosabb. Az egyeztetési folyamatot kívülről szemlélő euroszkeptikusok számára rendkívül kedvező a jelenlegi politikai környezet, az új eljárási szabályok következtében pedig tovább erősödhetnek. Az uniós döntéshozókra nehezedő nyomás, a civil szektor bevonásának igénye, a parlamenti választások másodlagos jellege, illetve az új típusú, személyre szabott kampány megjósolhatatlanná teszik a májusi választások, de leginkább az egész reformfolyamat kimenetelét.