Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának jogilag kötelező 40 százalékos csökkentésére és a megújuló energiaforrások energiafogyasztáson belüli részarányának ugyancsak kötelezően 27 százalékra való növelésére tett javaslatot január 22-én az Európai Bizottság a 2030-as klíma- és energiapolitikai célokról szóló közleményében.
Az 1990-es szinthez képest 40 százalékkal csökkentené az Európai Bizottság az EU-ban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2030-ig, és ezzel a céllal összefüggésben egyúttal azt javasolja, hogy a megújuló energiák részaránya 27 százalékra emelkedjen a teljes energiafogyasztáson belül.
A nagy érdeklődéssel várt javaslatot – ami az Európai Unió hivatalos ajánlata lehet a 2015-ben esedékes újabb globális klímakonferencián – szerdán terjesztette elő a Bizottság, amelynek elnöke „ambiciózus, de reális” célkitűzésekről beszélt a döntés elfogadását követően újságírók előtt.
Mindkét, a 2030-as időhorizontra vonatkozó klíma- és energiapolitikai célkitűzés jogilag kötelező lenne, de csak uniós szinten, mivel a testület az előző, 3-szor 20-as klímacsomagtól eltérően ezúttal nem javasolt tagállamokra lebontott jogilag kötelező megújuló célokat.
„Az egyik tanulság, amit levontunk az, hogy a kötelező nemzeti megújuló célok a belső piac széttöredezését kockáztatják és nem teszik lehetővé a célok költséghatékonyság szempontjából legoptimálisabb módon történő elérését” – indokolta José Manuel Barroso, hogy miért tekintett el a testület a tagállamokra szabott céloktól. Connie Hedegaard, klímapolitikai biztos ugyanakkor egy másik, politikai okra is rávilágított, amikor közölte, hogy a régi módszerrel esélye sem lenne a javaslatnak elnyerni a tagállamok politikai támogatását.
„Fontos, hogy egy, a jelenleginél rugalmasabb keret legyen. Máskülönben a javaslat halálra lenne ítélve” – szögezte le a dán nemzetiségű biztos.
A Bizottság szerint azért van lehetőség nagyobb rugalmasságra, mert az EU a megújuló politika sokkal érettebb, fejlettebb szakaszában van, mint néhány évvel ezelőtt. A testület ugyanakkor egy új „kormányzási rendszer” révén próbál majd gondoskodni arról, hogy a tagállamok jogilag kötelező (vagyis következmények nélküli) célok hiányában fittyet hányjanak a közös, de ezúttal már jogilag is kötelező 27 százalékos megújuló célra. Ez az új rendszer a „versenyképes, biztonságos és fenntartható energiára vonatkozó nemzeti terveken” alapul majd, amelyeket a tagállamoknak a Bizottság útmutatásai, azaz egységes megközelítés szerint kell kidolgozniuk, és ami nem tartja majd bizonytalanságban a beruházókat.
„A félreértések elkerülése végett: a tagállamok, ha úgy látják jónak, szabadon kitűzhetnek maguk elé nemzeti megújuló célokat. Továbbra is támogathatják a megújulókat, feltéve, hogy azok állami támogatási szabályainkkal összeegyeztethetők” – hangsúlyozta a Bizottság elnöke.
Barroso szerint ambiciózus és vállalhatók a célok, és azt igazolják, hogy az EU túllépett már azon a vitán, amely a zöld szemléletet szembeállította az ipar érdekeinek védelmével.
A 2030-as csomag harmadik eleme az energiahatékonyság, ám ezen a kulcsterületen az Európai Bizottság bevárja az energiahatékonysági irányelv 2014 félidejében esedékes felülvizsgálatát, és a tapasztalatok fényében kíván javaslatot tenni további lépésekre.
Egyes környezetvédő szervezetek véleménye szerint a 40 százalékos kibocsátás-csökkentési előirányzat kevés lesz annak az általánosan elfogadott célnak az eléréséhez, miszerint a Föld hőmérséklete maximum 2 Celsius fokkal emelkedhet az ipari forradalom időszakához képest. Civil szervezetek szerint a 2 Celsius fok eléréséhez legalább 55 százalékkal kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest és 45 százalékos megújuló célt kellene kitűzni. Hedegaard szerint azonban az EU csak olyan célokat vállalhat fel, amelyek ésszerűen elérhetők. „A 40 százalék is óriási dolog és nagy erőfeszítést igényel majd” – tette hozzá.
Barroso és a klímapolitikai biztos is rámutatott, hogy ha az EU történetesen 100 százalékos kibocsátás-csökkentést vállalna be, az sem oldaná meg a globális problémát, ha más nagy kibocsátók nem tesznek az Unióhoz mérhető vállalásokat. Ennek ideje 2015-ben jön el, amikor a világ országai a párizsi klímakonferencián találkoznak, hogy hosszú távra szóló klímavállalásokat tegyenek.
Hedegaard arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU jó úton halad afelé, hogy 2020-ra a 20 százalékkal szemben 24 százalékos károsanyag-kibocsátás csökkentést érjen el az 1990-es szinthez képest.
A 40 százalékos lefaragást a Bizottság elsősorban a már létező piaci mechanizmusokkal, de – és ez fontos – kizárólag belső erőfeszítésekkel kívánja teljesíteni. A testület szerdán jogszabály-tervezetet terjesztett elő az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) reformjára. Brüsszel a következő, 2021-től induló kereskedési időszaktól egy piaci stabilitási tartalék létrehozását kezdeményezi, ami ellenállóbbá teheti a rendszert a kínálat és a kereslet nagyobb kilengéseivel szemben úgy, hogy automatikusan ehhez igazítja az aukcióra kerülő kibocsátási egységek kínálatát. A tartalék kiegészül majd azzal a nemrég elfogadott döntéssel, miszerint 900 millió kibocsátási egységet 2019-2020-ig átmenetileg kivonnak a piacról. A tartalék előre meghatározott elvek és szabályok alapján működne, nem hagyva teret a végrehajtásban a politikai beavatkozásnak.
Az Európai Bizottság ugyancsak szerdán közzétette azt a jelentést is, ami az energiaárak és költségek alakulásával foglalkozik és alapvetően arra a kérdésre próbálja megtalálni a választ, hogy milyen okok húzódnak meg a magas európai villamos áram és gázárak, illetve költségek között. Az ugyanis tény, hogy az európai ipari fogyasztóknak és a háztartásoknak 2-3-szor annyit kell fizetniük az áramért és a gázért, mint Amerikában, Indiában vagy Oroszországban. Különösen az amerikai palagáz forradalom óta ez különösen hátrányosan érinti az energiaintenzív iparágakat (acél, alumínium, cement, vegyi ipart), amelyek jelentős versenyhátrányba kerülhetnek a külföldi konkurenciával szemben.
A Bizottság elemzése megállapítja, hogy bár még mindig az energia tartalom hasítja ki a legnagyobb részt a gáz vagy a villamos áram árából és költségeiből, az elmúlt években szinte kivétel nélkül minden tagállamban regisztrált áremelkedés fő hajtóerejét az energiára kivetett tagállami adók és járulékok, és valamivel szerényebb mértékben a hálózati (szállítási) költségek jelentik. A Bizottság szerint a növekvő energiaárakat költséghatékony energia és klímapolitikákkal, versenyképes energia piacokkal és nagyobb energiahatékonysággal lehet közömbösíteni.
A testület végül egy közleményt és ajánlást fogadott el, a tagállamokra bízva a döntést, hogy lehetőségeik és adottságaik figyelembevételével forszírozzák-e a palagáz kitermelését. Ha egyik vagy másik tagállam így döntene, abban az esetben európai szinten már létező környezeti és biztonsági normák figyelembevételével tehetné csak ezt meg. A Bizottság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nincs szó új jogalkotásról, minden a már meglévő közösségi joganyagon alapulna.
A 2030-ig terjedő klíma- és energiapolitikai csomag az Európai Tanács március 21-i ülése elé kerül megvitatásra. Ennek a vitának a fényében is tesz majd a Bizottság javaslatot konkrét jogszabályokra is a későbbiekben.