Azóta, hogy Valdis Dombrovskis lett miniszterelnök november 27-én, szűk egy héttel az 54 áldozatot követelő rigai bevásárlóközpont-tragédia után bejelentette lemondását, számos olyan vélemény látott napvilágot, mely azt hangoztatja, hazánknál mennyivel előrébb jár a demokrácia egy volt szovjet tagköztársaságban. A legfelsőbb politikai felelősségvállalás ezen formája valóban a politikai kultúra magasabb szintjét tükrözné? Mi áll Dombrovskis döntésének hátterében?
November 21-én beomlott egy 2011-ben épített, Riga külvárosában található bevásárlóközpont tetőszerkezete. A Szovjetuniótól való függetlenség elnyerése óta az 54 életet követelő és további 39 embert megsebesítő tragédia volt a balti állam legsúlyosabb vesztesége. A sokkoló eset után felelősöket követelő közhangulatot jól példázta Andris Berzins köztársasági elnök nyilatkozata, aki gyilkosságnak nevezte a történteket. Ennek ellenére sokakat meglepett amikor a szigorú megszorítások sikerének Európa-bajnokaként számon tartott Valdis Dombrovskis miniszterelnök hat nappal később benyújtotta lemondását.
Tény, hogy a korábban kétszer újraválasztott kormányfő számára, akinek kétélű válságkezelő módszereiről korábban itt írtunk részletesebben, rendkívül kényelmetlenné vált a kialakult helyzet. A mind az IMF, mind pedig az EU által ünnepelt megszorítások részeként Dombrovskis kormánya még 2009-ben eltörölte az országos szintű építésfelügyeleti hatóságot, ezáltal helyi szintre delegálva a felelősséget, ahol viszont a kritikák szerint nem voltak meg az ehhez szükséges erőforrások. Ráadásul megoldatlan probléma maradt a korrupció, aminek az építőipari szektorban keretet biztosított a kormány a változtatással, a központi felügyeleti szerv megszüntetésével, így könnyen lehet, hogy ennek a gyakorlatnak a következményeképp használt a kivitelező silány minőségű alapanyagot.
Bár abban általános az egyetértés, hogy a fiatal miniszterelnök kulcsszerepet játszott abban, hogy Lettország elkerülte az államcsődöt, a gazdasági helyzet szanálódásával egyre inkább felütik a fejüket azok a hangok, akik bőven túlzónak gondolják a korábbi megszorításokat, és Dombrovskis minden áron eurót akaró politikáját okolják az alacsony bérek, valamint a nagyszámú kivándorlás miatt.
Hátsó szándék
A fentiek alapján úgy tűnhet, a lett miniszterelnöknek nem sok választása volt (még ha Magyarországon méretes botrányok után sem szokás a lemondás), valójában azonban Dombrovskis egyrészt bőven háríthatta volna a felelősséget a papíron illetékes helyi szervekre, főleg hogy az egyébként továbbra is posztján maradó rigai polgármester az egyik legnagyobb politikai ellenlábasa, másrészt pedig a szakértőként kormányra kerülő politikust válságkezelő programjával kétszer is újraválasztották, ami erős alapot biztosíthatott volna a székéhez való ragaszkodáshoz.
Ezzel szemben a politikai ellenfelek ölébe pottyanó lehetőség lehetett az, ami a döntés meghozatalára sarkallta a kormányfőt. Az oroszajkú kisebbség többször kijátszott képviselői, de akár saját kisebb koalíciós partnerei is jó eséllyel kaptak volna az alkalmon, a lemondást megelőző pár napban pedig látszott is a karaktergyilkosságra való igyekezet. Dombrovskis elébe ment ezeknek a kísérleteknek és a politikai felelősség, valamint a megbánás hangoztatásával nemcsak hogy életben tartotta jövőbeli politikai reményeit, de egyúttal a demokrácia bajnokának szerepében tündököl az őt amúgy is kedvelő nemzetközi sajtóban, valamint az EU-s vezetők szemében.
Ráadásul az utóbbi időben hazai színtéren is veszélybe került a technokrata imázs. 2009 óta a kormány politikája a válságból való kilábalásra, és az euró bevezetésének mindenek felettiségére épült. Idén valószínűleg zsinórban harmadszor is Lettország nyeri ez EU-tagállamok növekedési versenyét 4,2 százalék körüli adattal (még akkor is, ha van honnan visszakapaszkodnia a válság alatt 25 százalékkal zsugorodó gazdaságnak), január elsejétől pedig már euróval fizetnek majd a lettek. Így aztán válságmenedzserből egyre inkább karrierpolitikussá vált Dombrovskis a választók szemében, miközben a közvetlen életveszély elmúlásával a megszorítások következményeiért is egyre többen okolták.
Persze ez csak egy a számos lehetséges forgatókönyv közül, annyi viszont biztos, hogy ez volt az egyetlen út a karriergyilkosság elkerülésére, amivel ráadásul a lemondani nem hajlandó Nils Usakovs főpolgármestert is rossz színben tünteti fel Valdis Dombrovskis.
Még az is könnyen lehet, hogy hazájában már valóban végképp befellegzett ennek a gyorsan ívelő politikai pályának, ám a korábbi EP képviselő miniszterelnök nemzetközi népszerűsége csúcsán állt félre. A nemzetközi intézmények és Németország szemében ő a szigorú fiskális politika és a megszorítások sikerének megtestesítője egy olyan időszakban, amikor vajmi kevés mintadiákot tudnak felvonultatni ezen a téren. Jövőre jelentős személycserék jönnek EU-s téren, és egyre gyakrabban merül fel, hogy a közös szabályok betartása terén is jó példával elöljáró keleti tagállamokból kerüljön ki a következő vezetői generáció egy jelentősebb része. Dombrovskisról korábban még a Bizottság következő fejeként is suttogtak, lemondása után pedig rögtön kiállt mellette mind Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, mind az Európai Néppárt vezetősége. A lett politikus pedig immár szabadon igazolható.