Site icon Kitekintő.hu

Fico esete a gázművek államosításával

Nem sikerült múlt héten a kormány leváltása a szlovák ellenzéknek, amely bizalmatlansági indítványt adott be Robert Fico ellen, amiért a kormány visszavásárolja a Szlovák Gázművek (SPP) jelenleg külföldi befektető tulajdonában lévő részét. Az ellenzék szerint azonban az üzlet ráfizetéses lesz, Fico csak az ügyben érintett pénzügyi csoportnak kíván kedvezni ezzel a lépéssel, aminek következményeit a kisfogyasztók fogják megfizetni. A rendkívüli ülés többször botrányba fulladt, Fico azonban a helyén maradt.

Annak ellenére, hogy az ellenzék nagyon elszánt volt Robert Fico leváltását illetően, több mint húsz órányi rendkívüli üléssel sem sikerült megingatni hatalmát. A rendkívüli ülést szeptember elején ötvenhat ellenzéki képviselő kezdeményezte, az ellenzéki politikusok szerint ugyanis a kormány óriási baklövést követ el azzal, hogy visszavásárolja a Szlovák Gázműveket, amelyet még a Dzurinda kormány idején, többek között a most ellenzékben politizálók privatizáltak.

„Az évszázad disznósága”

A rendkívüli ülésen elsőként felszólaló Daniel Lipšic, a korábbi Radicova-kormány belügyminisztere nevezte így a kormány tervét, ugyanis szerinte a cég egyetlen veszteséges üzletágát kívánja az állam megvásárolni, amelynek súlyos következményei lesznek hosszú távon. A felszólaló ellenzéki politikusok részletesen kitértek arra, hogy a kormány nem maga kormányoz, hanem a különféle személyei összefonódások révén a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi érdekcsoportok, melyeknek most Fico ezzel a lépéssel kíván kedvezni. Az ellenzéki politikusok sértegetései miatt a kormánypárti politikusok idővel kivonultak a teremből, csak egy-egy képviselőjük maradt bent annak érdekében, hogy megakadályozhassák az általános közmegegyezés intézményének alkalmazását, mellyel akár érvényes szavazás nélkül is berekeszthették volna az ülést. Az alig húsz éves Szlovákia történetében még nem történt meg, hogy a miniszterelnök, akinek leváltásáról döntenek, ne lett volna jelen a tárgyaláson. A mostani rendkívüli ülésen azonban nem ez volt az egyetlen olyan eset, mely egyedi volt.

Államosítás pro és kontra

Robert Fico már korábban is többször jelezte, hogy az állam vissza kívánja vásárolni a cseh EPH cég tulajdonában lévő negyvenkilenc százalékot, ami által az SPP száz százalékos tulajdonosává válna. A cseh vállalat a Gazpromtól vásárolta meg, majd adta el a fogyasztóknak (háztartásoknak és vállalatoknak egyaránt) a gázt. Magának a vállalatnak három tulajdonosa van: két nagyvállalkozó és a J&T pénzügyi csoport. Az EPH a francia és német befektetőktől szerezte meg a negyvenkilenc százalékos részt. A gázművek három részből áll: az SPP Distribúcia foglalkozik a gáz elosztásával, emellett van egy üzleti divízió, valamint az Eustream, mely szállítja a gázt. Ezek közül csak a legutóbbi volt nyereséges. A vállalatoknak eladott gáz árát a piac határozza meg, de a kisfogyasztóknak eladott gáz értékét a Szlovák Gázművek, illetve az Árszabályozási Hivatal határozza meg. Ez a hivatal a kormány, illetve Robert Fico pártjának irányítása alatt áll és mivel a Smer az alacsony fogyasztói árképzéssel (is) próbál szavazatokat megtartani vagy újakat szerezni, igyekszik minél olcsóbban adni a gázt, a keletkezett veszteséggel azonban nem számol.

A Gázművek nyereségesnek számít, hosszú távon azonban ez meg fog változni, mivel a Gazprommal megkötött hosszútávú szerződésben a vételi ár nagyobb, mint az az ár, melyen a háztartások megvásárolják. Ezek miatt az SPP-ből most éri meg legjobban kiszállni, míg nem tér át veszteségesre és most ebben a szakaszban kíván beszállni az állam. Amennyiben tehát ez az árképzés nem változik, az SPP veszteséges lesz, piaci ára csökkenni fog, illetve megerősödhet a korrupció és a klientelizmus is azáltal, hogy tulajdonképpen a vásárlással minden a kormány (illetve csak a SMER) kezébe összpontosul. Robert Fico érvei között pont a fogyasztási árak alacsonyan tartása szerepel az első helyen, mondván, hogy ez az ágazat mindig is veszteséges volt, így ez a változás sok mindent nem fog megváltoztatni. További érve, hogy mivel így a cég egy kézbe összpontosul majd, sokkal egyszerűbb lesz az oroszokkal tárgyalni az árakról. Fico egyébként a jobboldalt bírálja amiatt, hogy az SPP körül így alakult a helyzet, mivel szerinte az arany tojást tojó tyúk privatizációja elhibázott lépés volt a Dzurinda-kormány idején. Ő tulajdonképpen ezt teszi jóvá.

A gáz nem Jogobella

A két napos kormányülésen az ellenzék mindent elkövetett annak érdekében, hogy legalább megingassa Robert Fico hatalmát. Miután a kormánypárti képviselők nagy része kedden távozott az ülésről, ellenzéki politikusok először egy bábut tettek a miniszterelnök székére, majd előkerült a miniszterelnök kartonmása, melyen egy tábla szerepel, miszerint Fico az újgazdagoknak ajándékozta az országot. Fico kartonból készített mását a pulpitus elé támasztották, majd mikor később megpróbálták azt eltávolítani, kisebb verekedés tört ki ellenzéki és kormánypárti politikusok között. Mivel az ülést kedden késő este nem sikerült berekeszteni, az ellenzék viszont szerette volna, ha nap közben hangzanak el érveik az államosítás ellen, Igor Matovic, az Egyszerű Emberek nevű alakulat vezetője az obstrukció korábban sosem alkalmazott lehetőségével élt, hogy az időt elhúzza. A teljes kormányanyag felolvasása (több, mint négy órányi olvasás) után sem sikerült nevezőre jutni, így az reggelig elhúzódott. A szerda este hétkor folytatódó rendkívüli ülésen már nem volt dulakodás, ám érdekes megfogalmazások és aranyköpések annál inkább. A szlovák parlament szellemiségét jól tükrözte Andrej Hlinka felszólalása, akire mikor rászóltak, hogy fogja vissza magát, csak annyit válaszolt, hogy ő egy „árvai gyerek”, akinek még „diplomája sincs és úgy nyilatkozik, ahogy ő akar”. Hozzátette, hogy szerinte a gáz komoly dolog, nem pedig Jogobella, mivel egy ország „egész politikáját” meghatározhatja. A sokszor egy órás felszólalásokat az ellenzéki politikusok és a karzaton megjelenő elszánt civil aktivisták közötti kiabálás szakította meg. Mindezek ellenére csütörtökön világossá vált, Robert Fico marad a helyén, az SPP-ben pedig a szlovák állam lesz a száz százalékos tulajdonos.

Államosító gorilla

Fico bebetonozott hatalmán nem sikerült ezzel a botránnyal sem rést ütni, ahogy korábban a Gorilla-ügy kapcsán kirobbant botrányban is ő volt az egyetlen az érintettek közül, aki megúszta. A rendkívüli ülés első estéjén láthatóan ittas Smeres képviselők és vezetőjük tehát ez idáig nyertesként jöttek ki ebből a helyzetből is. Annak ellenére, hogy az ellenzék eddig nem alkalmazott módszerekkel kívánta megingatni hatalmukat, és az aktivisták a helyszínen is kifejezték nemtetszésüket a kérdéssel kapcsolatban, a szlovák demokrácia és politikai kultúra jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy ilyen szövevényes, személyes kapcsolatok és érdekcsoportok által vezérelt ügyről lerántsák a leplet, vagy legalább egy kicsit fellibbentsék, hogy jobban alá lehessen látni.

Exit mobile version