Az Egyesült Államok Hadseregének egyik közlegénye talál egy videót, amiben néhány katonatársa háborús bűnöket követ el. Felébred benne a hazafiasság, és a videón kívül még több titkosított anyagot is eljuttat a WikiLeaksnek, majd négy évvel később ezért elítélik.
Ilyen egyszerűen is össze lehetne foglalni Manning történetét, de természetesen sokkal mélyebb rétegei is vannak, amiket érdemes végignézni ahhoz hogy megértsük a bíróságot, aki elítélte őt. Amikor az amerikai média nem Assange-ról vagy Snowdenről beszélt, akkor róla. Tettei hatalmas vitákat szítottak, és rengeteg fontos politikai kérdést vetettek fel: Meddig terjed a hazafiasság és hol kezdődik a hazaárulás? Hogyan tehetünk érdemben a háborús bűnök ellen? A válaszok pedig semmivel sem tisztábbak, mint a tárgyalás előtt.
A mérleg egyik felén mondhatjuk azt, hogy Bradley Manning hős. Ezzel, ha csak bizonyos részeit emeljük ki a kiszivárogtatott anyagnak, nehéz vitatkozni. Viszont amikor a másik oldal azt mondja, Manning hazaáruló, amiért kiadott olyan titkos információkat, mint például a veszélyes területeken beépített katonák nevei, veszélyeztetve ezzel az életüket, akkor ezt sem tagadhatjuk le.
Haraszt, farkas, vagy síp?
Hiányossága a magyar nyelvnek (ahogy az kérdés már fel is vetődött egyszer a médiában), hogy nincsen megfelelő kifejezésünk azokra az emberekre, akikett angolban egyszerűen ‘whistleblower’ néven emlegetnek. A konkrét értelmezésben ez az a személy, aki valami igazságtalanságot, törvénytelenséget látva a helyes meggyőződésében bízva úgy dönt, hogy ‘megfújja a sípját’, és riasztja erről a többieket.
Próbálták már besúgónak fordítani, de sajnos ez a szó negatív töltetet tartalmaz, másfelől nem is illik pontosan, mert nem az ellenségnek kiadott információról van szó, hanem a saját társaimnak. Lehetne még felhozni (létrehozni) a „harasztzörgető” kifejezést is, vagy a farkast kiáltót, de sajnos ezeknek egyike sem fedi le pontosan azt a jelenséget, aminek ők külön kifejezést adtak.
Lehet, hogy a metafora-hasonlítgatás fölöslegesnek tűnik, de szükséges ahhoz, hogy megértsük: miért is nevezték ki nagyon sokan nemzeti hősnek egy olyan katonát, aki gyakorlatilag szembeszállt azokkal az emberekkel, akiknek esküt tett. Hiszen a ‘whistleblowerek’ szentként és sérthetetlenekként vannak kezelve, a tettük pedig egy olyan tiszta lelkiismeretről ad erkölcsi bizonyítványt, amivel nem lehet szembeszállni.
Ártatlan civilek és beépített források
Azt is fontos tisztáznunk: pontosan milyen adatok is jutottak el Manningtől Assange-hoz, ő ezek közül miket publikált, és mi okozott akkora felháborodást? A Counterpunch oldalon megjelent egyik cikk írói, akik nyíltan felvállalják, hogy az exkatona mellett állnak, egy átfogó listát állítottak össze arról, mik is voltak a legfontosabb kiderült dokumetumok.
Többek között megtudtuk, hogy a hadifoglyokat Irakban kegyetlenül kínozzák az amerikai katonák, és ráadásul egy olyan parancs is létezik, ami engedélyezi hogy teljesen figyelmen kívül hagyják, ha ezzel bármilyen törvényt megsértenek – akár az Egyesült Államok által aláirt ENSZ kínzásellenes rendeletét is. Tudjuk azóta, hogy Guantanamóban, a hírhedt terroristabörtöben nem csak tényleges terroristákat tartanak fogva, hanem azokat is, akik csak hasonló márkájú órát, ruhákat hordanak, mint amilyet a tényleges al-Kaida tagok szoktak.Tudunk a már korábban említett híres videóról is, amiben jól látszik, ahogy katonák ártatlan civileket lőnek le repülőből, köztük olyanokat, akik a sebesültek ellátására siettek (és ezáltal a Genfi Egyezmény teljes védelmét élvezik), sőt, a Reuters újságíróit is.
Nyilvánosságra kerültek azonban olyan listák is, amelyek különböző afgán informátorok neveit tartalmazzák. Manning volt a felelőss a történelem legnagyobb titkos üzenet kiszivárogtatásáért is, aminek kapcsán rengeteg beépített embernek kellett új személyazonosságot szereznie, vagy akár elhagynia az országát. Többen gyanúsították ezért Manningot azzal, hogy közvetlenül köthető ezen emberek haláláért, de a tárgyaláson egy nyugalmazott dandártábornok tanúvallomása szerint egy haláleset sem köthető a kiszivárgott listához.
A libertáriánusok pajzsán
Így már tisztán érthető, miért bukkannak fel ilyen és ehhez hasonló képek internetszerte különböző libertáriánus vagy éppen demokrata oldalra hajló fórumokon, vagy hogy miért fogalmazott úgy Julian Assange: „Manning tárgyalása és ítélete megszégyenítése a modern nyugati igazságszolgáltatásnak”. A pajzsukon hordozzák őt, hiszen megmutatta a világnak, hogy az amerikai hadsereg milyen sok pontban sérti meg a Genfi Egyezményeket.
A Huffington Post összeállítást csinált olyan igazi kémekről, akik rövidebb büntetést kaptak Manningnál, holott ténylegesen az ellenségnek árulták el a titkokat, valamint azokról a politikusokról és katonai vezetőkről is, akik pedig szabadlábon maradtak, holott tudtak a katonai kínzásokról, sőt, elrendelték és engedélyezték azokat: többek között George W. Bush és Dick Cheney. Nem egy apró problémáról van szó tehát, ha egy tömegmédium egy volt elnököt és annak alelnökét is háborús bűnösnek nevezi.
Megérdemelt büntetés?
Ezzel szemben Barack Obama, sőt Hamid Karzai afgán elnök szerint is veszélyesek voltak az adatok amelyek kikerültek, és még több afgán civil életét veszélyeztették. Tudjuk természetesen, hogy nem történt haláleset, de azt nem tudhatjuk: Manning biztos lehetett-e abban, hogy senkit nem sodor veszélybe az adatokkal? Vajon átolvasta-e azt a több tízezer oldalnyi információt, amit eljuttatott Assange-nak, onnan pedig a médiába jutott? Mondhatjuk azt is nyugodt szívvel: hiába szűrték meg végül a tényleges nyílvánosság elé kerülés előtt az adatokat, Manning ezekben egyáltalán nem lehetett száz százalékig biztos.
A konzervatívok között azzal sem növelte népszerűségét, hogy ma bejelentette az NBC televízióban: mától Chelsea Manningként ismerje őt a világ, és kezelje nőként. Már korábban sem volt titok, hogy nem teljesen biztos a nemében, és ez komoly stresszt okoz neki, sőt, mint kiderült, a katonasághoz is azért került, mert egy volt terapeutája úgy gondolta, ez majd kineveli belőle ezeket a gondolatokat.
Mindenki, aki arról beszél, hogy Manning valójában csak a háborús bűnöket leplezte le, ezért ártatlan, elfelejti, hogy a rengeteg vád közül a legfontosabb alól felmentették: az ellenség megsegítése. Az összes vád ami megmaradt mind lopás, kémkedés és számítógépes csalás. Ezek pedig önmagukban ugyanúgy bűnök, csak egy erőteljes „cél szentesíti az eszközt” érvvel lehetne őt ténylegesen ártatlannak vallani.
A kérdések tehát maradnak. Az állam támadja azokat, akik kiszivárogtatják az adatokat, vagy örömmel fogadja, ha lelepleződnek az igazságtalanságok? Kit is árulunk el, amikor úgynevezett hazaárulást követünk el: egy jóságos kormányt, vagy pedig egy olyat, ami törvénytelenségeket próbál eltitkolni? Ahhoz, hogy tényleges véleményt mondhassunk, még rengeteg információt kell feldolgoznunk, hogy teljes rálátásunk legyen az ügyre.
És Ön hogy vélekedik erről? Hősként kellene tisztelnünk Manninget, és példát statuálva felmentenünk, hogy később is legyenek olyanok, akik felszólalnak az igazságtalanságokat látva? Vagy éppen meg kell értenünk, hogy a kiszivárogtatásnak is vannak szabályai, és biztosabb útjai, és a cél valójában nem szentesíti az eszközt? Írja meg nekünk kommentben!