Site icon Kitekintő.hu

Szabadka: Hatalomváltás helyett csalás

A szabadkai városi képviselő-testület kedden tartotta meg 13. rendes ülését, amelyről korábban olyan híreszteléseket lehetett hallani, hogy ekkor megtörténik a helyi hatalom átalakulása. Mindennek az adta az alapját, hogy még a múlt héten egy új „szuperfrakció”, azaz több képviselő-testületi frakció szövetsége jött létre, magát az ülést pedig – annak ellenére, hogy nem rendkívüli volt – Kern Sólya Mária, a városi képviselő-testület elnöke helyett a helyettese, Vesna Berta hívta össze. A hatalomváltásból végül nem lett semmi, de helyette egy csalási botrány robbant ki.

Az ülés végeztével ugyanis bebizonyosodott, hogy valaki szavazatokat adott le Josipa Vojnić Tunićnak, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövesége (DSHV) évi szabadságát töltő képviselőjének a készülékéről, holott Vojnić Tunić nem is tartózkodott Szabadkán. A csaló az egész ülés folyamán a DSHV képviselője nevében szavazott, méghozzá éppen ellentétesen a párt többi képviselőjével. Az ügy miatt a Demokrata Párt (DS) és a DSHV képviselői kérelmezték, hogy az egyébként is vitatott keddi ülést nyilvánítsák érvénytelennek, s indítsanak vizsgálatot az ügyben – írja a Novosti.

„Az ülés után kértük a szavazatok listázását, és abban láttuk meg, hogy mi történt. A hiba lehetősége ki van zárva, mert minden egyes készüléken világosan látható, hogy kié” – állítja Szántó Róbert, a DS képviselője, s hozzátette, világos, hogy az elkövető az ő véleményükkel ellentétes álláspontot képvisel,és kérik az ülés illegitimmé nyilvánítását.

Egyébként az ülésen hivatalosan is összeállt az új szuperfrakció, amelynek nem tagja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS). De a nemrégiben a Szerbiai Demokrata Pártból (DSS) az SNS-be átigazolt négy képviselő sem található meg a soraiban.

Szabadkán már napok óta arról beszélnek, hogy a VMSZ-t az SNS váltja a városi hatalomban, s a híresztelések szerint ennek a váltásnak kellett volna megtörténnie kedden. A Novosti nem hivatalos értesülései szerint azért nem került sor erre, mert nem volt teljes az egyetértés a Szerb Haladó Párt helyi politikusai, Ilija Maravić, Gojko Radić és Bogdan Laban között.

„Sok mindenről beszélnek, én azonban nem vettem részt tárgyalásokon, és nem tudom elképzelni a szabadkai városi hatalmat a VMSZ nélkül” – mondta röviden a Novostinak nyilatkozó Radmilo Todosijević, szintén haladó párti politikus.

Exit mobile version