Két és fél év után ismét van főügyésze Szlovákiának. Jaromír Čižnár ma elfoglalhatta hivatalát, miután Ivan Gašparovič államfő aláírta a kinevezését.
Jaromír Čižnárt egy hónapja választotta főügyésszé a törvényhozás a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia képviselőinek szavazataival, az ellenzék tiltakozása ellenére. A jobboldali pártok kitartottak azon véleményük mellett, hogy a Legfőbb Ügyészségnek van megválasztott vezetője Jozef Čentéš személyében, akinek a kinevezésére azonban a köztársasági elnök nem volt hajlandó.
Az új főügyész beiktatását követően elmondta, személyi változtatásokra készül hivatalában, továbbá tenni szeretne azért, hogy a Legfőbb Ügyészség hatékonyabban védelmezze a kiskorúakat és a nőket az erőszak ellen.
Jozef Čentéš tudomásul vette Jaromír Čižnár kinevezését és bejelentette: nem áll szándékában távozni a főügyészségről. Kíváncsian várja, miként bírálja el az Alkotmánybíróság a beadványát, melyben kifogásolt emelt az államfő eljárása ellen.
Több ellenzéki erő nyilvánosan elítélte az államfő döntését. „Meggyőződésünk, hogy már Jaromír Čižnár jelölése a posztra sem volt összhangban a Szlovák Köztársaság Alkotmányával, mivel a parlament még 2011-ben jogerősen főügyésszé választotta Jozef Čentéšt. A köztársasági elnök döntésével hozzájárult a főügyészség jogfosztott állapotához, mivel két megválasztott főügyészünk van. Ez az állapot alkotmányellenes és precedens nélküli. A köztársasági elnök döntésének köszönhetően. Ivan Gašparovič ma ismét bebizonyította, hogy csak egy párt elnöke, nem pedig Szlovákia összes polgáráé” – írta állásfoglalásában a Most-Híd.