Az Európai Parlament pártcsoportjai és tárgyalódelegációjának tagjai egymás után cáfolták csütörtökön a következő hétéves pénzügyi keret ügyében született megállapodásról szóló bejelentést. A konfúziót mutatja, hogy Reimer Böge, a keretköltségvetés raportőre tiltakozásul visszaadta megbízatását.
Úgy tűnik, hogy korainak bizonyult az ír elnökség és az EP-tárgyalódelegáció vezetőjének az öröme a 2014 és 2020 közötti pénzügyi kerettel kapcsolatos megállapodásról. Órákkal azután, hogy a felek szerdán áttörésről számoltak be a háromoldalú intézményközi tárgyalásokon, a Parlament frakciói és a parlamenti tárgyalóküldöttség tagjai csütörtökön egymás után határolódtak el az alkutól.
Alain Lamassoure, az EP tárgyalódelegációjának francia néppárti vezetője nyilatkozatában közölte, hogy véget értek a tárgyalások a következő hétéves keretköltségvetésről a Tanács és az EP között.
„A Parlament ugyanakkor jelenleg nem tudja megadni a végleges jóváhagyását, tekintettel arra, hogy a tárgyalóküldöttségben képviselt politikai csoportok álláspontja különbözik” – hangsúlyozta a francia néppárti képviselő, aki ugyanakkor hozzátette, hogy az EP minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy az ír elnöke az általános ügyek tanácsának jövő keddi ülése elé terjeszthesse a kitárgyalt csomagot.
Ha a Tanács is áldását adná a megállapodásra, annak szövegét a július eleji plenáris ülésén megszavazhatná a képviselőtestület.
Ezt a verziót azonban parlamenti forrásaink túlontúl optimistának nevezték, tekintettel a megállapodás körül a pártcsoportok között kialakult nézeteltérésekre. Egyes várakozások szerint az EP kedd vagy szerda előtt aligha lesz képes zöld ágra vergődni a különböző vitatott kérdésekben, így az általános ügyek tanácsának valószínűleg nem lesz még miről döntenie.
Ugyanakkor egy olyan, nem megerősített verzió is tartja magát, hogy a Parlament felháborodása és megosztottsága igazából csak azt a célt szolgálja, hogy az ír elnökség – amely parlamenti megfigyelők szerint helyenként túlment a Tanácstól kapott tárgyalási mandátumán – könnyebben eladhassa a megállapodást a tagállamoknak.
A témakör parlamenti jelentéstevője mindenesetre csütörtökön manipulációnak nevezte az ír tanácsi elnökség állítólagos megállapodásról szóló bejelentését. „Az EP tárgyalódelegációja tegnap éjjel úgy döntött, hogy nem folytatja a tárgyalásokat, ha egyáltalán annak lehet nevezni őket, és az Európai Parlamentnek adja át a szöveget” – jelentette ki a német kereszténydemokrata Reimer Böge.
Böge szerint a tárgyalódelegáció egésze nem tud azonosulni a szerdai tárgyalások eredményével, vagy azt a következő hét évre szóló uniós költségvetési politika megfelelő alapjának tekinteni. Úgy vélte, hogy az ír elnökség túllépett a Tanácstól kapott tárgyalásai mandátumán. Ennek ellenére Böge elégtelennek tartja az eredményeket, a lényeget és a tartalmat illetően, de azért sem, mert a megállapodás egészen 2020-ig megkötné a jövőre újonnan megválasztandó parlament kezét.
Reimer Böge közölte, nem kíván a parlamenti plenáris esetleges szavazásának útjába állni, de nem is tud azonosulni a jelenlegi szöveggel. A veterán képviselő ezért úgy döntött, hogy visszaadja jelentéstevői megbízatását, amit 2004 óta töltött be.
Hannes Swoboda, a szocialisták és demokraták frakcióvezetője is sajnálkozásának adott hangot, hogy a Tanács nem mozdult el jobban a Parlament szerinte polgárok érdekeit előtérbe helyező álláspontja felé.
Ť Nyilvánvaló, hogy az EP részéről nincs megállapodás. A szocialista csoport alaposan megvitatja majd a legutolsó javaslat valamennyi elemét és csak ennek kiértékelését követően hozza meg döntését ť – szögezte le Swoboda.
Ť A dolgok jelenlegi állása szerint még nem jött létre megállapodás a Parlament és a Tanács között ť – jelentette ki Guy Verhofstadt, az európai liberálisok frakcióvezetője, aki hozzátette, hogy a frakció a jövő héten fogja megvitatni az elnökség javaslatait, amelyek úgymond jelenleg még nem ismertek. A politikus szerint csak nagyon kevés előrelépés történt az EP azon igényét illetően, hogy modernizálják ma költségvetést, és a rugalmasság terén is van még javítanivaló. Azt is kifogásolta, hogy a saját források rendszeréről sem volt még komoly vita. Arról már nem is szólva, hogy a 2013-as költségvetés kifizetési elmaradásait sem orvosolták.
A zöldek is azzal fenyegetőztek, hogy jövő keddi frakcióülésükön a Ť gyenge megállapodás ť elutasítását javasolják majd, mivel teljesen elégtelennek tartják a Tanács ajánlatát. Ť A Tanács egy olyan megállapodást jelentett be a médiának, ami még nem is létezik ť – elégedetlenkedett a német Helga Trüpel.