Site icon Kitekintő.hu

A Kaufland igazgatójával tárgyaltak a kétnyelvűség kapcsán

A Kaufland igazgatójával tárgyalt kedden egy kisebb Hídas delegáció. Az üzletlánc képviselői állítják, hogy központi szoftverük nem teszi lehetővé a kétnyelvű feliratok, cédulák kihelyezését, az óriásplakátokat és hirdetéseket illetően azonban kétnyelvűsítenek.

A találkozó tényét és eredményeit Bugár Béla a Facebookon közölte Boldoghy Olivérrel, a Fontos vagy! mozgalom aktivistájával – utóbbi szervezet az előző hónapokban aktív, de sok konkrét előrelépést egyelőre nem hozó tevékenységet fejtett ki az üzletlánc kétnyelvűsítése kapcsán.

A Híd elnöke a Bumm.sk hírportált arról tájékoztatta, hogy a találkozó valóban megvalósult, annak egyeztetése hetekig zajlott. A Híd ezen a találkozón a kétnyelvű feliratok feltüntetésének akadályairól érdeklődött, kifogásolták például a kétnyelvű hűségkártyák hiányát is.

A Kaufland vezetése azzal védekezik, hogy nem rajtuk múlik a teljes kétnyelvűség bevezetése, a szoftvereik egy központi rendszer alapján működnek, s nem tudják azt önkényesen módosítani. Tájékoztatásuk szerint Romániában egy üzletben alkalmaznak önálló programokat, melyekkel az üzleten belül is kétnyelvű feliratokat állítanak elő, azonban ez a gyakorlat is változni fog a jövőben.

A Kaufland a jövőben is alkalmazni fogja a kétnyelvű feliratokat az óriásplakátokon, vagy a tájékoztató, irányjelző táblákon, azonban a költségek miatt a vezetés ózkodik attól, hogy a prospektusokat és szórólapokat magyarul is terjessze – mondta el a Bumm.sk-nak Bugár Béla.

Exit mobile version