Site icon Kitekintő.hu

Egészségügyi reform: kimaradnak a legszegényebbek?

Szövetségi bírói döntés nyomán az USA tagállamai maguk döntik el, hogy Obama Medicaid-programját kiterjszetik-e vagy sem. Egyes államok republikánus vezetése ezt kihasználva igyekszik halogatni a bővítést, melynek következtében a szegénységi küszöb alatt élő amerikaiak a továbbiakban sem férhetnek egészségügyi biztosításhoz. Barack Obama ezért Kathleen Sebeliusszal körberepüli az országot, hogy népszerűsítse a programot és felvilágosítást adjon az amerikaiak számára.

A Medicaid-program kiterjesztésének a tagállamok közel a fele általi visszautasításának következtében szegények milliói számára marad elérhetetlen Obama elnök egészségügyi reformjának magvát képező biztosítás. Ugyanakkor viszont a magasabb jövedelműek számára további szövetségi támogatások nyílnak meg a biztosítással kapcsolatban, írja a The New York Times.

Mint ismeretes, a demokraták még 2010-ben a Medicaid minden államra való kiterjesztésével kísérleteztek, ám tavaly a Legfelső Bíróság azt a határozatot hozta, hogy a tagállamok nem kötelezhetők a program bővítésére, ami így csupán egy opció marad. Ennek nyomán több helyen is, mint például Texasban, Floridában, Alabamában vagy Georgiában halogatják a program kiterjesztését, vagy egyenesen hallani sem akarnak róla – a leginkább rászoruló amerikaiak rovására.

A cikk megállapítja, hogy a biztosításból idáig kimaradó amerikai polgárok mintegy fele él olyan tagállamban ahol nem tervezik a bővítést, hála a „fölösleges pénzkidobásnak” ellenálló republikánusok befolyása alatt lévő államok kormányzatainak. Florida egyébként abból a szempontból kivétel, hogy a konzervatív Rick Scott kormányzó hajlandó lett volna támogatni a bővítést, ám az állami törvényhozás azonban megtorpedózta a terveket.

Ezen tagállamokban jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy azok az egyének, akiknek a jövedelme a szegénységi küszöbként meghatározott összeg és annak négyszerese közötti bevétellel rendelkeznek (ez évenkénti 11490 és 45960 dollár közé esik egy főre), azok segítséghez juthatnak magánbiztosítások kiváltásában. Ugyanakkor a küszöb alatt élők semmilyen segítségre nem számíthatnak.

A kansasi Medicaid-program ráadásként nem terjed ki a gyermektelen, de ép testű felnőtt lakosságra. A gyermekes szülők viszont általában jogosultak, de bevételüknek meg kell haladnia a szegénységi küszöb 32%-át. Azok a háromgyerekes családok, akik még ennél is alacsonyabb bevételt tudhatnak maguknak (évi 6250 és 19530 dollár között) rendelkeznek, nem igazán reménykedhetnek.

Az adminisztráció attól tart, hogy a programból kimaradó polgárok elkeseredettségükben Obama elnököt fogják hibáztatni a kudarcért, ahelyett, hogy a valódi felelősöket neveznék meg, mint például a texasi Rick Perry kormányzót. Ebből kifolyólag az elnök egészségügyért felelős minisztere, Kathleen Sebelius társaságában körberepüli az országot, hogy a reform mellett kampányolva felhívja az amerikaiak figyelmét azokra az egészségügyi átalakítással kapcsolatos dolgokra, amellyel a lakosság gyakran nincsen tisztában.

Washington ugyanakkor be is keményít: januártól kezdődően kötelezővé tennék a biztosítást országszerte, ugyanakkor, akiknek nem lesz, az akár büntetésre is számíthat. Ez alól természetesen kivételt képzenek azok a szegények, akik olyan tagállamban élnek, ahol nem teszik lehetővé számukra a hozzáférést. Az adminisztráció emellett arra kérik az embereket, hogy ha szükségük van biztosításra, de nem férhetnek hozzá, akkor adják meg telefonszámukat és e-mail címüket egy kormányzati oldalon, hogy bármikor értesíthessék őket, ha van valamilyen esetleges lehetőség.

A vásárlók azonban sokszor maguk sem mindig tudják, hogy jogosultak-e vagy sem a Medicaid-ben valórészvételre. Ha valaki mégis részt akarna venni, először tagállami, majd szövetségi hivatalnokok fogják ellenőrizni a személy jogosultságát.

Exit mobile version