A háromrészes tanulmány célja, hogy bemutassa a politikai változásokat Bulgáriában azt követően, hogy május 12-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak az országban. A Boriszov-kormány lemondása utáni bő két hónapos ideiglenes időszakban a politikai pártok kompromittáló és egymást lejárattató támadásokkal próbálták meggyőzni a lakosságot. A politikából teljesen kiábrándult bolgár állampolgárok elutasították a februári–márciusi tüntetéseket követő pártpolitikai reakciókat és megújulást sürgettek, ugyanakkor lényeges átrendeződések nem történtek a bolgár belpolitikai színskálán. A választási eredmények tükrözték a nagyobb közvélemény-kutatók előrejelzéseit – a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nyerte a legtöbb szavazatot, ugyanakkor az elhúzódó politikai patthelyzet következtében aligha mondhatjuk valószínűnek, hogy Bojko Boriszov második kormánykabinetet fogja felállítani 2013 tavaszán. Bonyolult és ellentmondásos alkuktól szétfeszített „program-kormány” összeállítása tűnik az egyetlen járható útnak, viszont a megismételt előrehozott választások megtartása is megoldást jelenthet.
A választási eredmények
A választások eredménye patthelyzetet hozott a bolgár belpolitikában. Az előrejelzéseknek megfelelően egyik új pártnak sem sikerült előretörnie és megszólítania a kiábrándult lakosságot. A részvételi arány elérte az 50 százalékot, ugyanakkor az új parlament több ok miatt sem fog rendelkezni kellő lakossági felhatalmazással a kormányalakítás szempontjából. Idén történt meg 1991 óta először, hogy az inaktív szavazati arány meghaladta a 20 százalékot, ugyanis körülbelül a leadott szavazatok negyede olyan pártokat támogatott, amelyek nem lépték át a 4 százalékos küszöbhatárt. Másik fontos tényező a nem szavazó lakosság aránya is, az otthonmaradók jelentős része a 20-30-as éveiben járó szakképzett fiatalok közül került ki, így nem beszélhetünk politikai megújulásról, ha kizárólag a szavazóbázist vennénk alapul.
Az új parlamentbe négy párt – a GERB, a BSzP, a DPSz és az Ataka – jutott be, a négy százalékos szintet azonban a korábbi jóslásokkal ellentétben nem sikerült átlépnie a Meglena Kuneva volt EU-biztos vezette Polgárok Bulgáriája Mozgalomnak (DGB). A választási eredmények nyilvánosságra kerülését követően mindegyik ellenzéki párt visszautasította azt a lehetőséget, hogy a GERB-bel koalíciót alkosson. A szocialisták és a török esetében ez várható volt, ugyanakkor az Ataka esete ebből a szempontból rendkívül érdekes, ugyanis 2009 és 2011 között éppen a nacionalista honatyák támogatásával tudott kormányozni Bojko Boriszov. A két jobboldali párt kapcsolata 2011-ben romlott meg véglegesen, amikor Volen Sziderov sérelmezte, hogy Boriszov leszalámizza pártját és állami pártfinanszírozási forrásokkal több Ataka-s képviselőt lefizetett, hogy lépjen ki Sziderov frakciójából. Másik komoly konfrontációs kérdés a két párt között a nacionalisták monopolellenes programcsomagjának figyelmen kívül hagyása volt. 2009-ben Sziderov nem rendelkezett a mérleg nyelve szereppel, így nem tudott kellő politikai nyomást gyakorolni a támogatásért cserébe, ám ez 2013-ban radikálisan megváltozott.
Az Ataka elnöke a választásokat követően azonnal bejelentette, hogy azt a pártot fogja támogatni, amelyik hajlandó végrehajtani a „Sziderov Tervet”. Az Ataka volt az egyetlen olyan párt, amely kézzel fogható kormányzási programot tett le a szavazást megelőzően, a többi, parlamenti bejutásra esélyes párt csak elvétve nevezte meg leendő intézkedéseit (GERB, BSzP), avagy egyáltalán nem kívánt beszélni jövőbeni terveiről (DPSz). Az Ataka politikai programja 16 pontból áll (a 16 minisztérium mindegyikéhez 1-1 pont kapcsolódik) és rendkívül szélsőséges. Az Ataka akkor támogatná a BSzP-t vagy a GERB-et, ha például feladnák a szerinte neoliberális gazdasági modellt és helyette erős államosításra épülő konzervatív politikát folytatna a leendő kormánypárt. Az Ataka a korábbi választásokkal ellentétben ezúttal sokkal kevesebb cigány- és törökellenes szlogent vetett be, helyette inkább a külföldi tőke, a külföldi kézben összpontosuló multinacionális vállalatok, a globalizmus és az Európai Unió ellen emelte fel szavát.
A nacionalista párt szerepe annyira előtérbe került, hogy a szocialisták egyből bejelentették, hajlandóak egy markánsan nemzeti programot megvalósítani, amelyben helyet találna az Ataka terve is. Az elmúlt hónapokban sok kérdésben közös nevezőt tudtak találni az addig ellenségeknek számító szocialisták és nacionalisták. A két párt együttműködött a belenei atomerőmű leállításának kérdésében megrendezett népszavazás megszervezésében, s bár más-más okból volt nekik fontos a gigászi projekt újraindítása, a közös cél érdekében összefogtak (más kérdés azonban, hogy sikertelenül). Sziderov és Sztanisev egyaránt több alkalommal bírálta Boriszovot döntései miatt, egyik pártnak sem tetszett például a betétnyereséget megadóztató kormánypárti törvényjavaslat.
Az Ataka választásokat követő elképzeléseiről kevés említést tettek a párt politikusai, ugyanakkor rövidtávon Sziderov és emberei a maximumot próbálják majd kicsikarni a szocialistáktól (vagy a GERB-től, abban az esetben, ha mégis leülnek Boriszovval tárgyalni). Az idő az Atakának dolgozik, ugyanis ha ismét kiírnák az előrehozott választásokat, akkor az Ataka sokkal nagyobb szavazatarányra számíthat. Az Ataka akár 10 százalék fölötti eredményt is elérhetett volna, ha a tüntetések nyomán nem erősödött volna meg az ötödik helyen végzett Nemzeti Front Bulgária Megmentéséért (NFSzB), amely kis híján majdnem átlépte a bejutási küszöböt. A VMRO-BND a maga 1,9 százalékos eredményével szintén csökkentette az Ataka eredményét. Ha a most bejutott négy párt nem egyezik meg a kormányalakításról, akkor egy megismételt választásra lehet számítani, ugyanakkor ott a 4 százalék alatt eredményt produkáló pártok már sokkal kevesebb szavazatot kapnának.
Az Ataka és a szocialisták érdekházasságát még talán le lehet nyomni a nacionalista párt szavazóbázisának torkán, ám ezt aligha mondhatjuk el az Ataka és a török DPSz koalícióját illetően. Európa legbizarrabb szövetségének is nevezhetnénk a nyíltan törökellenes és a török párt koalícióját, ha tető alá viszik Sztanisev tervét a „programkormányról”. Mondatfoszlányokból arra következtethetünk, hogy a DPSz és az Ataka is erősen ódzkodik az együttműködéstől, ám mérlegelik annak a lehetőségét, hogy egy nemzeti, pártok feletti együttműködés keretén belül megegyezzenek.
A pártok feletti „programkormány”
Világos, hogy egyik párt sem tud önállóan kormányt alakítani és a BSzP-DPSz baloldali kormány terve is meghiúsulhat 1-2 mandátum híján. E tények ismeretében csak néhány kiút állna a politikusok előtt:
1.„Programkormány” – a szakértői kormány kifejezést nem preferálják a bolgár politikusok, hiszen ezzel csak megerősítenék azt az evidens tényt, hogy korábbi kormányzásukban nem szakértők ültek a vezetői székekben. A „program kormány” ennél ugyanakkor sokkal burkoltabb megnevezés, hiszen a parlamenti pártok elviekben egy kormányprogramot támogatnának és nem egy kormánykabinetet. A szocialisták a Popov-kormány (1990-1991) és a Berov-kormány (1992-1994) mintájára alakítanák az új kabinetet. Az ország élére egy párton kívülinek aligha nevezhető külső politikust, Plamen Oresarszkit ültetnék, a kormány tagjai pedig formálisan nem kötődnének egyik parlamenti párthoz sem. A terv rendkívül átlátszó célja az, hogy valahogy a felelősséget ne a szocialistákra és a törökökre tereljék, hanem „civil szakértőkre”. A probléma onnan adódik, hogy Bulgáriában rendkívül negatív kicsengése van a „programkabineteknek”, azért mert az 1990-es évek elején regnáló két „pártonkívüli” kormány a vadfosztogatást indította el Bulgáriában. Ebben az időszakban tűnt el az állami vagyon egy jelentős része, a szervezett bűnözői csoportok országos lefedettségű szervezetekké nőtték ki magukat és a szocialisták is ekkor betonozták be magukat a rendszerváltás utáni hatalom élén.
2.Kisebbségi kormány: a második lehetőség egy kisebbségi kormány, amelyet a szocialisták és a török alkotnának, és nem formálisan, hallgatólagosan támogatná őket az Ataka. Még az a váratlan lehetőség is megjelenik opcióként, hogy a GERB soraiból 1-2 politikust sikeresen lefizet a baloldal és az ő támogatásukkal nem kell hagyatkozni az Atakára (és ezzel európai szinten igen megalázó paktum jönne létre). A GERB soraiból több politikus is hajlandó lenne akár átpártolni is a baloldalhoz, ha kellő pénzügyi ellenjuttatásban részesül. Egy kisebbségi kormány, vagy 1-2 fős többséggel rendelkező baloldali kormány ugyanolyan instabil lenne, mint az első pontban felvázolt „programkormány”.
3.Előrehozott választások: a baloldal és az Ataka is hajlana egy újabb választás lebonyolítására, ugyanis a kisebb pártok szerepe marginalizálódna, a GERB támogatottsága pedig a párt keménymagjának szintjéig zsugorodna. Ez a megoldás azt a veszélyt hordozza magában a szocialista-török kettős számára, hogy akár egy proteszt párt előretörése a semmiből újabb patthelyzetet idézne elő. Az ország szempontjából sem lenne ez a legoptimálisabb megoldás, ugyanis legközelebb csak ősszel lehetne kiírni a választásokat, addig pedig a Rajkov-kabinet folytatná fenntartó kormányzását. Az ideiglenes kormányok csak rövid távú, tűzoltás típusú intézkedéseket tudnak végrehajtani, ha ez az időszak több hónapra kitolódik, akkor az ország még jobban lemarad a létfontosságú reformok terén.
A választások utáni első héten a mandátumok pontos eloszlásáról döntöttek az Országos Választási Bizottságban (CIK), s habár ismert volt a Bulgáriában leadott szavaztok pontos száma, a külföldi szavazóhelyeken leadott szavazatok egy kis, nagyjából 3000 voksot jelentő része még nem volt ismert protokolláris bonyodalmak miatt. A DPSz pontos mandátumszáma múlhat ezen a 3000 szavazaton, ugyanis a török párt hagyományos szavazóbázisának egy jelentős része a Törökországba kivándorolt 1989/1990-as menekültek közül tevődik össze.
A török párt gyűjtötte össze a legtöbb külföldön leadott szavazatot, 96 százalékos feldolgozottság mellett a DPSz a szavazatok 41,3, a GERB pedig 24,5 százalékát tudhatta magáénak. Alapvetően csak 1-2 mandátum sorsa függ a 114 557 külföldön leadott szavazattól, ám ilyen kiélezet helyzetben sok kérdésről dönthet. A DPSz ugyan mandátumban és szavazatban is tudta növelni 2009-hez mérten eredményét, ugyanakkor a Kaszim Dal (volt DPSz-es politikus) által létrehozott „Szabadság és Jólét” ellenzéki török párt erősen megosztotta a múlt század végén Törökországba menekült bulgáriai törököket. A törökországi szavazókat tömörítő sok civil szervezet már a választások előtt is végletekig meg volt osztva, a Burszai és Anakarai szervezetek között húzódott meg a fő törésvonal. Számos törökországi szervezet nem tudta megbocsátani Ahmed Dogannak (a DPSz örökös vezetőjének), hogy nem tudta a török nyelvet kötelezően oktatandó nyelvé minősíteni Bulgáriában, de neki róják fel továbbá a vallási vezetők közötti megosztottságot és az 1990-es évek utáni kompenzációk rendezetlenségét.