Kitekintő.hu

Ajándékcsomag a magyar nyelven tanuló elsősöknek

A magyarországi Rákóczi Szövetség évek óta akciókkal serkenti a felvidéki magyar szülőket, hogy gyermekeiket anyanyelvű iskolába írassák. Az idén első alkalommal kiterjesztette akcióját a Délvidékre is. A megmozdulásban partner a Magyar Nemzeti Tanács, amelynek Vackor iskolába indul, én is… elnevezésű projektuma ugyanezt a célt szolgálja.

A Rákóczi Szövetség 350 tanszercsomagot ajánlott fel a Vajdaságban szórványban magyar tannyelvű tagozaton iskolába induló elsősök számára.

Április 23-án az MNT képviselőivel Nyugat-Bácska három településén adták át a csomagokat. Nemesmiliticsen az öt leendő elsős szülői értekezlet keretében, Kupuszinán és Bezdánban pedig a tizenkét, illetve a tizenhárom kisdiák alkalmi műsor kíséretében kapta meg az ajándékot.

Szakács Csaba, Zombor városi tanácsának kisebbségi kérdésekkel megbízott tanácsnoka, a nemesmiliticsi Testvériség Egység Általános Iskola szülői tanácsának elnöke elmondta, örvendetes, hogy a szülők felismerték, a gyerekeik hosszú távú érdekeit is az szolgálja, ha anyanyelvükön tanulhatnak.

Pribilla Attila, Zombor művelődési és oktatásügyi segédpolgármestere kifejtette, nem mindenhol olyan szerencsés a helyzet, mint Kupuszinán, ahol szinte evidens, hogy anyanyelvén tanul a gyerek, de még a vegyes házasságokban is többségében a magyar nyelvű oktatás mellett döntenek a szülők. Nemesmiliticsen viszonylag kis létszámú első osztály indul szeptembertől, aminek megvannak az előnyei az oktatás színvonalát illetően.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a csomag eszmei és tárgyi tartalmáról szólt. A tanszerek mellett található benne a szülőhöz szóló levél, amelyben megfogalmaztak egy érvrendszert arról, miért jó anyanyelven, magyarul tanulnia a gyermeknek.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Joó Horti Lívia, az MNT Közoktatási Bizottságának elnöke adta át ünnepélyesen a leendő tanulóknak a csomagot. Mindhárom helyszínen egyebek között elhangzott, minden magyar szülőnek érdeke, hogy gyereke olyan iskolába járjon, ahol a tanítás nyelve az, amely nyelven Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján is beszélnek. A Szövetség szeretne hozzájárulni a Kárpát-medencei egységhez. Évente szerveznek táborokat határon túli magyar kisiskolások részére. A mostani ajándékozást szeptemberben a beiratkozott elsősök 10 ezer forintos egyszeri pénzbeli támogatása követi.

Exit mobile version