Kitekintő.hu

Portugália már Peru felé is közeledik

Limában írta alá Ollanta Humala perui és Aníbal Cavaco portugál elnök azt a kétoldalú megállapodást, amely a tudomány, az egészségügy és az oktatás területén való együttműködést segíti majd elő a két ország között. A találkozón a hamarosan hatályba lépő, Peru, Kolumbia és az Európai Unió közötti többoldalú kereskedelmi egyezmény kérdését is tárgyalták. 

Cavaco – aki az első Peruba utazó portugál elnök – népes delegáció kíséretében érkezett a fővárosba: negyven üzletember és hivatalnok mérte fel az üzleti lehetőségeket és a stratégiai szövetség lehetőségeit többek között az elektronika, energia, építőipar, közlekedés, farmakológia, és az információs technológia területén.  

A kereskedelmi mérleg Peru és Portugália között még mindig viszonylag alacsony – 2012-ben 70 millió dollár érékű volt – amelynek kétharmadát a perui export tette ki. 

Ezen kívül Cavaco Humala támogatását kérte, hogy Portugália a Csendes-óceáni Szövetségben (Alianza del Pacífico) – amelynek teljes jogú tagjai Peru, Chile, Kolumbia és Mexikó – megfigyelői státuszt kaphasson.

Az erőteljes külgazdasági nyitás oka egyszerű: Portugália az exportpiacok bővítésével kívánja enyhíteni az európai és portugál gazdasági válság hatásait. Már korábban megkezdte közeledését a korábbi gyarmatai felé: nem csak Latin-Amerikában (Brazília), hanem Afrikában is. Erről bővebben ide kattintva olvashat!

Exit mobile version