Site icon Kitekintő.hu

„A vajdasági kormány szakadár törekvései”

A Vajdaság Autonóm Tartomány  alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló, szombaton  bejelentett nyilatkozat voltaképpen a tartományi kormány első, Vajdaság elszakadását kezdeményező lépéseinek elismerése – jelentette ki Goran Knežević köztársasági mezőgazdasági titkár, a Szerb Haladó Párt (SNS) alelnöke.

Az SNS alelnöke kifejtette, noha hosszú éveken keresztül dolgoztak egy sajátságos, intézményesített vajdasági politikai rendszer létrehozásán, amely idővel gyakorlatilag függetlenedne Szerbiától, a tartományi hatalom vezetői ebbéli szándékukat eddig nem közölték a nyilvánossággal, mert a tavalyi évig mindezt suttyomban, az előző szerb kormány támogatásával vitték véghez, írja a Tanjug.

Tekintettel arra, hogy az aktuális szerb kormány immáron nem ad további támogatást az állam dezintegrációjához, hanem következetesen kiáll az alkotmány és a törvények tiszteletben tartása mellett, a tartományi kormány most úgy döntött, hogy szakadár törekvéseit a továbbiakban a köztársaság ellen felhozott vádaskodások révén és az állítólagos „vajdasági” kérdés internacionalizálásával folytatja – jelentette ki Knežević.

„A tartomány alkotmányos és törvényes jogainek védelméről szóló nyilatkozat egyidejűleg a tartományi kormány menekülése a felelősség elől az elmúlt évek kétségbeejtő eredményei miatt, valamint a tartomány vezető pozícióban lévő politikusainak bűncselekményeivel kapcsolatos felelősség elkendőzése, holott ez a folyamat már elkezdődött, és hamarosan a nyilvánosság is megismerkedhet vele”– nyilatkozta az SNS alelnöke, aki szerint a tartományi kormánynak le kell mondania azért, mert Vajdaságot és lakosságát soha nem látott nyomor szélére sodorta, valamint a tartományi költségvetés, a Nagyberuházási Alap, a Vajdasági Fejlesztési Bank felhasználása, illetve irányítása terén tapasztalt felelőtlen magatartás miatt – áll a mezőgazdasági minisztérium közleményében.

„Pajtić Vajdaság elszakadását készíti elő”

Pajtić nyilatkozata, amely éppen abban a pillanatban robbant be a köztudatba, amikor Szerbia a legsúlyosabb koszovói válsággal, de az EU és a nemzetközi közösség fenyegetéseivel is szembesül, voltaképpen közvetlen támadás az állam ellen, és erőteljes belső nyomásgyakorlás az államvezetés irányába. Čedomir Antić, a Haladók Klubjának tagja szerint sokatmondó az, hogy Pajtić melyik pillanatban rukkolt elő ezzel a javaslatával.

„Érdekes, hogy valaki, aki állandóan bírálja az alkotmányt és az alkotmánybíróság döntéseit, most egyszeriben előrukkolt egy ilyen nyilatkozattal, amelyben Vajdaság alkotmányos jogainak megvédését követeli”– magyarázta Antić, és hozzátette, Vajdaság státusának kérdése voltaképpen a szerb nép saját államra való jogának a kérdése, ugyanakkor – mint kifejtette – attól tart, hogy egyszer még abba a helyzetbe fognak kerülni, hogy a legfontosabb állami kérdések rendezésekor ebben a folyamatban ismét fel fognak bukkanni ezek a problémák.

„Egy ilyen nyilatkozat meghozatala, amelynek tartalma nem is annyira fontos, ellenállhatatlanul emlékeztet Szlovénia magatartására a JSZSZK széthullása előtt” – nyilatkozta Antić a Kurirnak. Véleménye szerint a szlovénok is akkoriban olyan nyilatkozatokat fogadtak el, amelyek révén megpróbálták magukat áldozatként és túszként feltüntetni.

Szerbia előtt az EU-ba

Aki most úgy gondolja, eltúlzottak a Pajtić szakadár elképzeléseivel kapcsolatos aggodalmak, emlékezzen csak vissza 2002-re, a montenegrói politikusok viselkedésére, szóhasználatára, akik fennen hangoztatták, hogy nem áll szándékukban elszakadni Szerbiától, egyszerűen csak „gyorsabban szeretnének az EU-ba jutni”. Nem árt emlékeztetni arra a tényre is, hogy éppen Vajdaság volt az (s erről annak idején viharos vita folyt), amely elsőként, Szerbiát is megelőzve, megnyitotta brüsszeli irodáját,és „európai régió”-vá kiáltotta ki magát. Végezetül, a politikai pletykák színterén már régóta közszájon forog az a történet, mely szerint Pajtić arra készül, hogy miután Dragan Đilas vezetésével szétzülleszti a Demokrata Pártot (DS), létrehozza a saját, kifejezetten autonomista beállítottságú pártját, amelynek fő politikai vezérelve Vajdaság Szerbiától való lassú távolodása lenne – véli a Kurir cikkírója.

Exit mobile version