Site icon Kitekintő.hu

Nem elégedettek az oktatási miniszter jelentésével

Az oktatásügyi minisztérium eljuttatta a parlamentbe azt a jelentést, melyben a szlovákiai oktatásügy tavalyi állapotát értékeli, és amelyben rendelkezéseket javasolnak a fennálló problémák megoldására. A jelentés összesen 330 oldalas.

Miroslav Beblavý (SDKÚ-DS) a jelentéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatásügyi tárca nem tett eleget a parlament határozatának, amely arra szólította fel az oktatásügyi minisztériumot, hogy olyan dokumentumot nyújtsanak be, amit már a kormány is megtárgyalt. A kormányüléseken azonban szóba sem jött ez a jelentés.

A parlament december 14-én kérvényezte a kormánytól, hogy március 31-ig készüljön el az oktatásügyet értékelő jelentés, amiben a rendszer fejlesztését, és az ehhez szükséges lépéseket is fel kell vázolni.

A jelentés elkészítésében pedagógiai szakemberek is részt vettek. „A jelentés véleményünk szerint tartalmazza elvárásaink 60 százalékát” – mondta a SITA hírügynökségnek Pavel Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Exit mobile version