Site icon Kitekintő.hu

Kedden zárul be a Sixtus-kápolna kapuja

Öt napi zárt ajtók mögött tartott megbeszéléseket követően pénteken jelentették be hivatalosan a XVI. Benedek utódját megválasztani hivatott pápaválasztó gyűlés, vagyis a Konklávé kitűzött időpontját. Ennek kezdete március 12-én a délutáni órákban lesz, a Szent Péter bazilikában tartott istentiszteletet követően – adta hírül a Reuters.

A Konklávén összesen 115, a nyolcvanadik életévét még be nem töltött kardinális jogosult szavazni, az új egyházfő megválasztásához 77 vótum szükségeltetik.

Az általános hangulat egy a hét évvel ezelőttihez hasonló gyors választást favorizál, a bíborosok ugyanis a közelgő Húsvét miatt szívesebben végeznék kötelességüket odahaza, saját egyhézmegyéjükben.

A Reuters kitér arra is, hogy az új egyhézfő minden bizonnyal a tradícionális hitelvek védelmezője lesz, hiszen a Vatikánban jelen levő bíbrosok egyik felét II. János Pál, míg a másikat XVI. Benedek szentelte fel, így valószínű, hogy a bíbrosok választásában egykori konzervaítv mestereik világnézete köszön majd vissza.

A szavazás ideje alatt a kardinálisokat teljesen elzárják a külvilág elől. A Sixtus-kápolnát tüzetesen átvizsgálják, poloskák után kutatva. A múltban egészen addig tartották bezárva a bíborosokat, amíg azok dűlőre nem jutottak, ám manapság a szavazások közötti időben és éjjel egy szomszédos hotel szolgálja a bíborosok kényelmét.

Exit mobile version