Kitekintő.hu

Újabb eljárás indul a Magnyitszkij-ügyben

Újabb bűnügyi eljárást indított az orosz belügyminisztérium Szergej Magnyitszkij, a Hermitage Capital amerikai befektetési alap néhai munkatársa ügyében, a több mint három éve elhunyt orosz jogász kollégái ellen – közölte pénteken a befektetési alap képviselője.

Az eljárást még január végén kezdeményezte a belügyi tárca nyomozó osztálya, egy hónappal az után, hogy Vlagyimir Putyin bejelentette: az orosz hatóságoknak szándékukban áll „elmélyülni a Magnyitszkij-ügyben”.

A belügyi osztály a HSBC banktól azt követelte, hogy a Hermitage Capitallel kapcsolatban lévő nyolc cég valamennyi bankszámlakivonatát bocsássa rendelkezésére, mégpedig 17 évre visszamenőleg. Elutasítás esetére speciális rendőri egységek bevetését helyezték kilátásba.  

A nyomozás adatai szerint a 2009 novemberében vizsgálati fogságban elhunyt Szergej Magnyitszkij több száz millió rubel adócsalást követett el, és segítői is voltak. A Hermitage Capital  ugyanakkor azt állítja, hogy a néhai ügyvédet azért tartóztatták le 2008-ban, mert leleplezett egy 4 és fél milliárd rubelre rúgó korrupciós ügyet. A jogász magas rangú belügyi tisztviselőket vádolt meg a visszaéléssel. 

A Moszkva és Washington kapcsolatait megmérgező Magnyitszkij-ügy tavaly év végén diplomáciai és politikai ütésváltáshoz vezetett.     Decemberben előbb az amerikai törvényhozás fogadott el törvényi záradékot, amely egyebek között az orosz ügyvéd halálában érintettnek tekintett hivatalos személyek beutazását tiltja meg az Egyesült Államokba. Erre válaszul a moszkvai parlament egyebek között megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok orosz gyerekeket fogadjanak örökbe.

Exit mobile version