Site icon Kitekintő.hu

Szeptemberben jön ki a bankreformról szóló javaslat

Szeptemberben tehet javaslatot az Európai Bizottság a bankok működési kereteinek módosítására, amely egy szakértői csoport ajánlásainak értelmében a hagyományos betétgyűjtő tevékenység és a kereskedelmi-spekulatív üzletág jogi szétválasztásához vezethet.

Szeptemberre harangozta be a hitelintézetek működési feltételeiről szóló uniós szabályok módosítására vonatkozó bizottsági javaslat előterjesztését pénteken Michel Barnier, belső piaci biztos szóvivője, aki közölte, hogy a testületen belül jelenleg készül a Liikanen-csoport tavaly őszi ajánlásait modellező hatástanulmány.

A finn jegybankelnök, Erkki Liikanen vezette szakértői csoport az Európai Bizottság felkérésére tavaly októberben készített ajánlásokat az európai bankszektor reformjáról, szorgalmazva, hogy a kockázatos pénzügyi műveleteket végző üzletágat a bankcsoporton belül jogilag válasszák külön a hagyományos banki tevékenységtől.

„Véget kell vetnünk annak a gyakorlatnak, amelyben a profitot privatizálják, a veszteséget pedig társadalmasítják” – jelentette ki a jelentés októberi előterjesztésekor a korábbi neves bankárokból és kutatókból álló szakértői csoport vezetője.

A Liikanen-csoport ajánlásainak értelmében a saját számlás és a származékos termékekkel folytatott kereskedés olyan magas fokú kockázatnak kitett ügyleteknek számítanak, amelyeket jogilag, üzletileg és tőkefedezet szempontjából külön kell választani a hagyományos banki tevékenységektől. A bankcsoportoknak ugyanakkor nem kellene megválniuk az egyik vagy másik üzleti tevékenységtől, és továbbra is nyújthatnák a szolgáltatások eddigi széles skáláját, finanszírozva ezzel a reálgazdaság működését.

„A gazdaság működésének biztosítása érdekében megítélésünk szerint Európában célszerűbb, ha a vállalatok és a háztartások hitelezése nem válik teljesen el egymástól” – indokolta Erkki Liikanen, hogy miért nem követték a papíron már meglévő brit (Vickers) vagy az amerikai (Volcker) modellt, ami teljes szétválasztást ír elő.

A szakértői csoport arra a következtetésre jutott, hogy a kockázatos ügyleteket lebonyolító üzletágat nem célszerű kivonni a szabályozás hatálya alól. Az úgynevezett saját számlás kereskedés ugyanakkor az amerikai modellben a banki szabályozáson kívüli árnyékszektorba került.

A jogi szétválasztás csak akkor lenne kötelező, ha az egyik vagy másik üzletág jelentős súlyt képviselne a bank üzleti forgalmában, vagy ezeknek a tevékenységeknek a volumene jelentős hatással van a pénzügyi stabilitásra.

Barnier szóvivője szerint az egyik fő tisztázandó kérdés most az, hogy hol húzzák meg a vonalat a jogilag szétválasztandó üzletágak között.

Exit mobile version