Site icon Kitekintő.hu

Lengyelország továbbra is az IMF kegyeltje

Az IMF az elmúlt héten megnövelt hitelkeret mellett meghosszabbította Lengyelországnak biztosított rugalmassági hitelkeretét (Flexible Credit Line, FLC). Az FLC szabadon hozzáférhető és felhasználható, a Valutaalap legkedvezőbb eszközének számít. A lengyel gazdaság számára jókor jött a döntés, hiszen az utóbbi  időben romló teljesítményéről érkező hírek közepette hozzájárulhat a befektetői bizalom fenntartásához.

Az eddigi 30 milliárd dollárról közel 34 miliárdra emelkedik a 2009-ben megítélt lengyel hitelkeret, melyet 2010 és 2011 után immár harmadszor hosszabbítottak meg, ezúttal két évre. A kormány eddig nem nyúlt a védőhálóként szolgáló kerethez, sőt tavaly nyolcmilliárd dollárral járult hozzá az IMF tartalékainak növeléséhez, mégis sokat számíthat az egyezség.

Az IMF betűleves

A rugalmassági hitelkeret, vagyis az FLC azért számít az IMF prémium eszközének, mert kizárólag stabil alapokon álló, kiszámítható gazdaságpolitikát folytató, a nemzetközi szervezet szakértői által hosszú távon is prosperáló gazdasági pályán álló országoknak ítélik meg. A keret biztonsági hálóként szolgál, csak vészhelyzet esetén hívják le a pénzeket a tagállamok, az összeg ugyanakkor egészében szabadon hozzáférhető. A Valutaalap Ügyvezető Igazgatósága egyértelmű előfeltételeket szabott a védőháló igénybevételéhez, az ezeket teljesítő országok pedig szinte minden esetben meg is kapják azt. Lengyelország ugyanakkor annyiban jobb helyzetben van hazánknál, hogy az eddigi gyakorlat alapján a nemzetközi szervezetnél valamelyest engedékenyebbek a nagyobb népességű országok FLC-kérelmével kapcsolatban.

A sorban következő eszköz az elővigyázatossági hitelkeret (PLC, Precautionary Credit Line), melyről a magyar kormány is tárgyalni kíván az IMF-fel. A Valutaalap ugyanakkor Magyarország esetében ettől a megoldástól is húzódozik, inkább a nagyobb felügyeletet, kötöttebb felhasználást és nagyobb beleszólást jelentő készenléti (stand-by) hitelt tartják elképzelhetőnek.

A PLC-t általában az átmenetileg sebezhető gazdaságok kapják a piaci bizonytalanságok ellensúlyozására. Ezek felhasználása már valamelyest kötöttebb, ám továbbra is nagy szabadságot biztosít az országok számára, igen kedvező feltételek mellett. A készenléti hitel ugyanakkor az eddigiekkel szemben minimum negyedévente IMF-felülvizsgálatot ír elő, a megítélésnek pedig nincsenek objektív előfeltételei, mindössze a Valutaalap és jelentkező tagállam közötti megegyezésen múlik az együttműködés.

Miért kell a lengyeleknek?

Mint a fentiekből kiderült, a rugalmassági hitelkeretet a legritkább esetben hívják le a tagállamok, akkor viszont miért volt olyan fontos a lengyel kormány számára a hosszabbítás a korábbi (felhasználatlan) keret lejárta előtt?

Éppen az egyértelmű feltételrendszer az, ami leginkább növeli az eszköz jelentőségét. A lengyel gazdaság egyre inkább megérzi az összeurópai válságot, a gyors egyezség azonban azt az üzenetet küldi a befektetőknek és a piacoknak, hogy az ország stabil alapokon áll, a kormány pedig igyekszik ellensúlyozni a negatív folyamatokat. A lengyel államkötvények például hónapok óta minden komolyabb elemzés szerint biztosabb befektetésnek számítanak, mint a francia vagy a japán papírok. Ez a hitelesség pedig nagyban növeli a kormány mozgásterét is.

Bár az államháztartást a tavalyi évben már sikerült ismét fenntartható pályára állítani, az IMF közleménye is kiemeli, hogy a lengyel külkereskedelmi mérleg egyre növekvő deficitet mutat, ráadásul piacai is sorra szűkülnek az európai válság nyomán. Az ettől való félelem természetesen a hazai fogyasztást is visszafogja, aminek következtében minden siker és csillogás ellenére sem sikerült 13 százalék alá szorítani a munkanélküliséget.

A lengyel bankszektor európai szinten szinte egyedülállóan stabilnak bizonyult, ám 2013-ban az előrejelzések szerint ide is begyűrűznek majd valamelyest a nemzetközi (főleg a spanyol) bankok problémái. Vagyis a lengyel kormány előtt is tornyosulnak a kihívások, amelyeket egy ilyen biztosítás mellett sokkal nagyobb befektetői és lakossági nyugalom, valamint olcsó hitelfinanszírozás mellett próbálhatnak meg leküzdeni.

A Valutaalap pedig szintén minden segítséget igyekszik megadni annak érdekében, hogy az utóbbi évek kevés mintagazdaságának egyike ne roggyanjon bele a begyűrűző válságba.

Exit mobile version