Lengyelország területe alatt az eddigi nagyon eltérő becslések alapján 346 milliárd és 5 billió köbméter közötti palagáz-készlet rejtőzik, melynek gazdaságos kitermelhetőségében az üzleti szféra és a kormányzat is nagyon bízik. Tényleg felülírhatja a jelenlegi közép-európai energetikai helyzetet a lengyel projekt? Veszélyt jelent a nem konvencionális energiahordozó a Gazprom hegemóniájára? Biztonságos-e egyáltalán az új technológia? A Lengyel Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége által szervezett konferencia ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni.
A lengyel Környezetvédelmi Minisztérium eddig 111 fúrási koncessziót osztott ki 19 vállalatnak, 2021-ig pedig összesen 309 kút fúrását tervezik. A kormányzati tervek szerint a kereskedelmi kitermelés már 2015-ben kezdetét vehetné, 2020-ra pedig évi 10 milliárd köbméter felszínre hozása a cél (a jelenlegi lengyel fogyasztás évi 14,5 milliárd m3), bár igazán bíztató eredményeket ezidáig csak a két vízszintes repesztést végrehajtó 3Legs Resources mutatott fel.
Ha tényleg sikerül
Paweł Poprawa, a lengyel Energetikai Intézet munkatársa emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban 2006-tól kezdődően nagyjából négy év alatt alapjaiban változott meg a gázpiac a palagáznak köszönhetően. Az USA ezt megelőzően a világ legnagyobb cseppfolyósított gáz (LNG) importőre volt, mára azonban Oroszországot megelőzve a legnagyobb gázkitermelővé vált, miközben az összes termelés 25 százalékát a palarétegből nyert energia teszi ki.
Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok készlete jóval közelebb fekszik a felszínhez, ezáltal könnyebben kitermelhető. Az amerikai 70 dollár / ezer m3 –es árszint így nem is lehet cél a régiónkban, ám a közép-európai országok által fizetett 500 USD körüli ár józan becslések szerint is legalább megfelezhető lenne. Arról nem is beszélve, hogy az esetlegesen beinduló új ipar Lengyelországban új munkahelyek százezreit eredményezhetné, ami a begyűrűző válság miatt lassuló lengyel gazdaságnak is jól jönne.
Poprawa szerint a Gazprom árszabását is megváltoztathatja a verseny, mint ahogyan az USA csökkenő importja is érezhetően lejjebb nyomta a gázárakat, legalábbis azokon a helyeken, ahol a piaci erők valamelyest érvényesülnek. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy az orosz adóterhek, a mesterségesen alacsonyan tartott belpiaci árak, valamint az elavuló vezetékek és technikai eszközök cseréjének kényszere mind-mind olyan faktor, ami rugalmatlanná teszi az óriásvállalatot. A kitermelés megindulásától azonban mindenképpen a lengyel tárgyalási pozíció jelentős javulását várják.
Lutri, vagy józan befektetés?
A Kitekintő kérdésére Katarzyna Kacperczyk, a lengyel Külügyminisztérium Gazdaságpolitikai Osztályának osztályvezető-helyettese elmondta, bár a kormány Kék Gáz néven létrehozott egy a technológiai kutatásokat támogató programot, ez csupán a kutatás-fejlesztés terén hívatott forrásokat biztosítani, a kormány egy kitermelési projektben sem vesz részt, így a palagáz nem von el forrásokat az energiaellátás diverzifikálását célzó egyéb befektetésektől.
Lengyelországban ugyanis az atomerőművek építése is folyamatosan napirenden van, hiszen az ország jelenleg a fogyasztás jelentős részét a rendkívül környezetszennyező szénenergia révén biztosítja. Donald Tusk miniszterelnök legutóbbi programbeszédében azonban nem tett említést az atomtervekről, így sokakban felmerült, hogy a kormány a palagáz-kitermelés érdekében visszafoghatja egyéb energetikai projektjeit.
Kacperczyk azonban kiemelte, hogy a Balti-tenger partján épülő LNG-terminál továbbra is a függetlenedést célzó átfogó energiapolitika fontos része, ennek keretében pedig Lengyelország kiemelten kezeli az észak-déli régiós gázfolyosó megépítését. Ebből a szempontból pedig a lengyel projekt nem tekinti vetélytársnak a Horvátországban készülő terminált, sőt kívánatosnak tartaná, ha az interkonnektorok hazánk déli szomszédjában is kiépülnének az összeköttetés érdekében. Igaz ez azért is, mert a lengyelországi tározó korlátozott kapacitása révén elsősorban a hazai ellátás időbeli kiegyensúlyozására szolgálna.
A Grupa Lotos lengyel energiacsoport részéről Bogdan Janicki vezető tanácsadó is hangsúlyozta a régiós együttműködés fontosságát. Mint mondta, a lengyel cégeknek is szüksége van mind a technológia, mind pedig a tudás átvételére (elsősorban kanadai és amerikai) partnereiktől, a megszerzett tudást pedig a későbbiekben a magyar cégekkel együttműködve hazánkban is kamatoztatnák. Ha a lengyel befektetések megtérülnek, a technológiai fejlődés is egészen biztosan új lendületet kap majd, így pedig akár a makói gázmező is kitermelhetővé válhat a nem is oly távoli jövőben. A vállalati együttműködési szándékot az is jól jelzi, hogy a régió 29 legnagyobb energetikai cége októberben Magyarországon tartott konferenciát, félig zárt ajtók mögött, elvégre „a politikai korrektség gyakran megöli a kezdeményezéseket”
Az energetikai vállalat munkatársa kérdésünkre arra is kitért, hogy bár a jövőbeli szabályozási környezet egyelőre homályos (kormányzati körökben felmerült egy 40 százalékos adó kivetése a gáz-és olajipari vállalatok profitjára), a cég vállalhatónak gondolja a befektetési kockázatot. Bár egy kitermelésre alkalmas fúrás összesen 50 millió dollárnyi tőkét igényel, a szakember szerint még így is könnyen megtérülhet a befektetés, elvégre a jelenlegi árszínvonal még ilyen feltételek mellett is jelentősen csökkenne, a későbbiekben pedig a méretgazdaságosság még lejjebb nyomná az árakat. Ráadásul mivel a palagáz hagyományos társánál kevésbé környezetszennyező, így a kevesebb kibocsátási kvóta is egyfajta rejtett bevételként jelenne meg.
Környezetvédelmi aggályok
Bár a lengyel intézetek és hatóságok kutatásai mind veszélytelennek tartják az eljárást környezeti szempontból, világszerte sokan gyanakodva tekintenek a technológiára. A fracking módszer lényege, hogy nagy nyomáson homokkal és egy százaléknyi vegyszerrel kevert vizet pumpálnak a palarétegbe, ami kiszorítja onnan a gázt.
Az Energetikai Intézet munkatársa szerint a vízszennyezés elképzelhetetlen, mivel a palarétegek közé vízszintesen pumpált víz egyszerűen nem érintkezik a vizet tartalmazó talajrétegekkel. A Gasland c. amerikai dokumentumfilmben bemutatott meggyulladó csapvíznek pedig állítása szerint semmi köze a palagázhoz. A film helyszínéül szolgáló térségben a jelenség évtizedek óta megfigyelhető, az oka pedig a felszínhez közeli jelentős szénlelőhely, nem pedig a palagáz kitermelésének megindulása.
Poprawa véleménye szerint a környezetvédelmi kérdések sokkal inkább „politikai PR-játszmákként” értelmezhetőek, a hagyományos palagáz kitermelő régiókban pedig korántsem olyan hevesek a viták, mint azokon a helyeken, ahol az ismeretlen új technológiától információ hiányában tartanak az emberek.
A másik fő ellenvetés a kitermeléshez szükséges nagy mennyiségű víz pazarlása. Egy „fracking” 1000-5000 köbméter vizet igényel, ám amikor a gáz megindul a földfelszín felé, erre már nincsen szükség, így az eddigi statisztikák szerint a kitermelést folytató térségekben a palagáz-kitermelés által felhasznált mennyiség nem éri el az összes vízfogyasztás 1 százalékát sem. Az azonban tény, hogy a kezdeti feltárási szakaszban ennél jelentősebb lesz az elpazarolt víz mennyisége, elvégre a fúrásoknak csak egy apró hányada jár majd a kitermelés tényleges megindulásával.
A palagáz valóban jelentős áttörést hozhat a lengyel energiapolitika számára, melyből a jövőben Magyarország is profitálhat, ám az valószínűleg csak a következő 3-4 évben dől el, hogy tényleg komolyan kell-e a számolni az új energiaforrással. Ahhoz, hogy a projekt sikeres legyen és a kormány ambiciózus ütemtervét tartani lehessen, az évi pár tucat fúrásnál átfogóbb munkára lesz szükség. Viszonyításképp: a mintául szolgáló Egyesült Államokban az elmúlt 5-6 évben több mint 30 000 kutat teszteltek a különböző vállalatok.