Európa is az Amerikai Egyesült Államokra figyel november 6-án, az elnökválasztás napján. De vajon mit jelent a voksolás az öreg kontinesen, milyen szerepet kaphat Európa a második Obama- vagy az első Romney-kormány külpolitikájában, és egyáltalán: kire szavaznának az Óvilág lakói?
Talán még soha nem fogadott Európa olyan lelkesedéssel elnökjelöltet az Amerikai Egyesült Államok élére, mint Barack Obamát 2008-as körútján. A „változás” és a „remény” kampányjelszava úgy tűnhetett, az USA külpolitikáját is jellemezni fogja George W. Bush egyoldalú lépései, az „Új” és „Régi” Európát megkülönböztető és az Európai Uniót megosztó taktikája után. Nagy várakozást fűztek Obama klímapolitikájához is, amely azzal kecsegtetett, hogy a – többek között – épp az USA kimaradása miatt lecsökkent értékű Kiotói Egyezmény után új lendületet adhat az éghajlatváltozás elleni harcnak. Mindemellett az amerikai jóléti rendszer kiterjesztésének ígérete is vonzóbbá, „európaibbá” tehette a demokrata jelöltet, így az öreg kontinensen legalább annyira tombolt az „Obamania”, mint a tengerentúlon. A demokrata elnökaspiráns európai körútjának sikerét jól jellemzi, hogy a „szabad világ” leendő vezetője a Der Spiegel cikke szerint nagyjából 200 ezer ember előtt mondott beszédet Berlinben.
Kevesebben, de még mindig rengetegen választanák Obamát
Négy évvel később ismét Obama a népszerűbb elnökjelölt republikánus ellenfelével szemben: az EUobserver szerint a Fehér Ház jelenlegi lakójára csaknem 70 százalék voksolna rá kihívójával, Mitt Romney-val szemben, míg az EurActiv – egy YouGov-felmérésre alapján – egy nappal a választás napja előtt 90 százalékot becsül. Obama támogatottsága ugyanakkor csökkent elnöki ciklusa kezdetéhez képest. A Pew Research Center júniusban közétett felmérése alapján az Európában – köztük az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban és Spanyolországban – megkérdezettek közt ugyan 86 százalékról csak 80-ra esett a bizalom Obama személyével szemben 2009 és 2012 között, ám nemzetközi politikájáról 78 helyett csak 63 százalék volt jó véleménnyel.
„Nehéz lenne azt mondani, hogy Európa sokat profitált volna elnökségéből” – fogalmaz lakonikusan Benjamin Fox az EUobserver hasábjain, és a Pew Research Centernek adott válaszok alapján sem váltotta be Obama első ciklusa a hozzá fűzött reményeket. A németek 54 százaléka vélte úgy, hogy az USA nem igazán vagy semennyire sem veszi figyelembe országuk érdekeit, és csak 43 százalék fordítva, ez pedig még a legpozitívabb végpont: ugyanez az arány 82:17 százalék volt Spanyolországban. A pilóta nélküli repülőgépek, „drónok” használatát, Obama közel-keleti és különösen – klímapolitikáját szintén elutasítás fogadta az öreg kontinensen. Utóbbi megítélése kiugróan romlott a három vizsgált év alatt az európai államokban, Franciaországban és Németországban például több mint 50 százalékot esett.
Óriási Romney elutasítottsága
Mindez azonban eltörpül Mitt Romney elutasítottságához képest. A republikánus jelölt megválasztása az ifjabbik Bush-korszak népszerűtlenségéhez hasonló mélységekbe lökné az USA megítélését, írja a Yougov felmérése alapján a Guardian. Az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban húszból csupán egy megkérdezett volt kedvező véleménnyel Romney-ról. A felmérés szerint a három országban sorrendben 47, 48 és 38 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy a republikánus kihívó megválasztása rontana az Egyesült Államok megítélésén.
Mitt Romney a kampány alatt se igyekezett az európaiak számára vonzó arcot mutatni, és gyakran csatlakozott ahhoz a republikánus előválasztásokat jellemző vonalhoz, amely az európai jóléti államot állította szembe az általuk szorgalmazott kisebb, igazán „amerikai” állammal és fiskális szigorral szemben. Az elnökválasztási kampány derekán kiszivárgott videót, amelyben az USA lakóinak csaknem feléről azt állította, áldozatoknak gondolják magukat és az államtól függenek, szintén úgy magyarázta, hogy csak rá akart mutatni: az elnök elvei „inkább európaiak, mint amerikaiak”. Tette mindezt annak ellenére, hogy az Európai Unió tagállamainak adóssága bruttó nemzeti össztermékük 84,9 százaléka volt október végén az Eurostat adatai szerint, míg az Egyesült Államoké már augusztus elején átlépte a 100 százalékot, írta a Fox News az AFP hírügynökségre hivatkozva. Görögország, Spanyolország, Olaszország és egyáltalán Európa gyakran negatív példaként szerepelt Romney és alelnökjelöltje, Paul Ryan beszédeiben, hangsúlyozván, hogy ezek sorsára juthat az Egyesült Államok is, ha nem fogja vissza a kiadásokat.
Romney külföldi kampánykörútja ráadásul szinte épp fordítva sült el, mint négy évvel korábban Obamáé. Az Egyesült Királyságban a londoni olimpiáról nyilatkozott szerencsétlenül a 2002-es Salt Lake City-ben tartott téli világjátékok szervezőbizottságának elnöke, Lengyelországban pedig szóvivője káromkodott – épp egy olyan helyen, amelyet egy mondattal később vendéglátói számára „szent helyként” említett.
„Csókold meg a seggem! Ez egy szent hely a lengyel nép számára” – torkolt le Rick Gorka az Ismeretlen Katona sírjánál egy újságírónőt, aki kiabálva próbált feltenni egy kérdést a sajtótól távol tartott Romney-nak korábbi bakijairól
A politikusok is inkább Obamát választanák
Mindenesetre az európai vezetők nem igazán örülnének egy Romney-kabinetnek Jan Techau, a Carnegie Europe igazgatója szerint. „Nem azért, mert nem szeretik, hanem mert sok neokonzervatív politikai tanácsadó térne vissza egy Romney-elnökséggel, és ez egy olyan lehetőség, ami sok európai vezetőnek kellemetlen” – nyilatkozta a kutató a Reutersnek. „Általános tendencia, hogy ragaszkodj ahhoz, amit ismersz és amivel együtt dolgoztál” – indokolta állítását Jan Techau.
A francia miniszterelnök, Jean-Marc Ayrault mindenesetre a nemzetközi diplomáciában kissé szokatlanul nyíltan vállalta, hogy Obamát támogatná, akárcsak Bernard Cazeneuve Európa-ügyi miniszter, Sarah Ludford, az Európai Parlament USA-val foglalkozó bizottságának alelnöke pedig úgy nyilatkozott, Obamával sokkal inkább egy hullámhosszon vannak Európában, mint a szélsőségesebbnek tartott Romney-val.
Egy régióban ugyanakkor többen örülhetnek egy Romney-kormánynak, ez pedig Közép-Kelet-Európa. A térség Nyugat-Európánál talán még drasztikusabban értékelődött le Obama regnálása alatt, ami egyrészt visszavezethető arra, hogy már nem volt a térségbeli országokra olyan szükség, mint az iraki háború körüli vitákban, másrészt pedig a Bush-kormányzat oroszokkal szembeni határozott politikája utáni „reset”-re. Obama többek között azt a rakétapajzs-tervet is elvetette, amelyet elődje Lengyelországba és Csehországba telepített volna, az elképzelést azonban újra felvetette a keményvonalasabb Romney.
Jön a „Csendes-óceán évszázada”
A két jelölt európai népszerűsége alapján sokkal nagyobbnak tűnhet a különbség, mint azt Obama és Romney politikája indokolná, valójában ugyanis – mint azt az elnökjelölti viták utolsó köre is bizonyította – sok külpolitikai alapkérdésben hasonlóképp gondolkodnak.
Ez abban is megmutatkozott, hogy a több mint másfél órás vitában egyetlen egyszer sem hangzott el „Európa” neve, annál több szó esett viszont Izraelről, az arab világról, Iránról, Oroszországról és Kínáról. Ázsia és a Csendes-óceán stratégiai felértékelődése – Európa kárára – különösen fontos folyamat. Obamáé „az első kormányzat, amely nem Európát tartja a világ legfontosabb részének” – emelte ki az amerikai fordulat jelentőségét Ted Bromund, a konzervatív Heritage Foundation kutatója. Szerinte Romney inkább Indiával, valamint latin-amerikai államokkal építene ki partnerséget, Európán belül pedig az Egyesült Királysággal, Lengyelországgal és Csehországgal fűzné szorosabbra a kapcsolatokat.
A folyamatra a közelmúltban többek között Javier Solana, az EU volt Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselője, valamint Hĺkan Syrén, az EU Katonai Bizottságának elnöke is rámutatott. „A gravitáció központja a kontinensünkről a Távol-Keletre helyeződik át, és fel kell mutatnunk egy hosszú távú tervet, hogy biztosítsuk, nem kerülünk az oldalvonalra” – figyelmeztetett a svéd tábornok. Az EUobserver szerint az európai országok közül mára mindössze kettő tesz eleget a NATO-ajánlásnak, hogy GDP-jük legalább két százalékát hadseregükre költsék. Erre megoldást jelenthetne az összefogás, de ez a jelek szerint még messze van.
A lengyel EU Tanács elnökség legutóbbi próbálkozásait a közös uniós biztonság- és védelempolitikájának erősítésére elsöpörte a válság és a britek ellenállása, és a két legnagyobb európai beszállító, az EADS és a BAE egyesülésének bukása is azt jelzi, az európaiak egyelőre nemigen tudnak felülemelkedni a nemzeti reflexeken. Akárhogy is, Sven Biscop, a brüsszeli EGMONT Intézet munkatársa szerint Európának meg kell tanulnia nagyobb szerepet vállalnia, bár ennek „semmi jelét nem látni”.
Védelmi téren a két jelölt közti különbség inkább az együttműködés módjában lehet, mint magán a politikában. Líbiában az Amerikai Egyesült Államok egy kissé a háttérbe vonult, miközben többek között cirkáló rakétáival nyújtott nélkülözhetetlen támogatást az európai hatalmaknak, bár ez a háborúkba belefáradt közvélemény hozzáállásának is köszönhető volt. Kérdés azonban, hogy az Obamát többször is gyengekezűséggel vádoló Romney hagyná-e, hogy ennyire előtérbe kerüljenek az európai hatalmak, miközben a beavatkozásban ennyire megkerülhetetlen szerepet játszik az USA hadereje.
Euroszkeptikus „agytröszt” a republikánusok mögött
Az új amerikai kormány egyik legfőbb európai kihívása az euróválság lehet. Obamáék ezt eddig leginkább a háttérből, telefonon konzultálva igyekeztek mederben tartani. Mint azt egy közelmúltban publikált jelentés megmutatta, a legtöbbször az Európai Központi Bankot és vezetőjét, Mario Draghit hívták, de Párizst és Berlint is gyakran tárcsázták – nem úgy, mint Brüsszelt. Az EU intézményei összesen levesebb, mint feleannyi hívást fogadhattak az USA-ból, mint a francia vagy a német pénzügyminisztérium.
Ugyanakkor talán még ennél is kevesebbet tenne egy Romney-kormány a közös valuta megmentéséért. A republikánus elnökjelölt csapatában ugyanis olyan emberek ülnek, mint Nile Gardiner, aki Margaret Thatcher konzervatív brit miniszterelnök tanácsadója volt, és aki szerint „az európai projekt szétesik, adósságtengerben fuldoklik, és brüsszeli bürokraták irányítják, akik nélkülözik a demokratikus számonkérhetőség bármiféle látszatát”. Gardiner annak a republikánusokhoz közel álló Heritage Foundation-nek dolgozik, amelynek egy másik kutatója, Ted Bromund szerint az USA nem hagyhatja többé, hogy a Nemzetközi Valutaalap részt vegyen a bajba jutott európaiak megsegítésében.
Ahol Obamával sem értenek egyet
Nehéz olyan területet találni, ahol annyira nyilvánvaló Európa mellőzöttsége, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Hiába reméltek sokat a 2008-as elnökválasztástól az öreg kontinensen, Obama talán még látványosabban tolta félre egy évvel később Koppenhágában az EU-t, mint az ifjabb Bush korábban bármikor, hogy összefogjon Kínával és más feltörekvő országokkal egy szigorú megoldással szemben. Az EU egyoldalú lépése, amellyel a széndioxid-kvóták rendszerét kiterjesztette az uniós reptereket használó légitársaságokra – így az amerikaikra is –, ugyanakkor az USA szemét szúrja. A kampány második elnökjelölti vitájában is inkább a gazdasági megfontolások, a munkahelyteremtés és a nemzeti szuverenitás megőrzése tűnt az energiapolitika szempontjából fontosnak Obama számára, mint a környezet védelme.
A második elnökjelölti vita (az energiapolitika 9:30-tól kerül szóba)
Ez a szemlélet azonban még mindig közelebbinek tűnik az európaihoz, mint Romney-é. A republikánus elnökaspiráns a kampányban például így gúnyolódott demokrata vetélytársán: „Obama elnök megígérte, hogy lelassítja az óceánok emelkedését és meggyógyítja a bolygót. Az én ígéretem, hogy hogy segítek önnek és a családjának” – mondta még augusztusban egy rendezvényen.
Az emberi jogok is hasonló és egyre hangsúlyosabb ütközőpontot jelentenek. A terror elleni háborúban az Obama-kormány gyakran olyan módszerekhez nyúlt, amihez az európaiaknak nem volt gyomra. A dróntámadásokba és Guantanamo további fenntartásába ugyan nem szólhatnak bele, de a terrorizmushoz kötődő banki tranzakciókat figyelő SWIFT-rendszernél már közvetlen politikai konfliktusokhoz vezettek a nézetkülönbségek, amelyek vélhetően egy Romney-kormányzattal sem válnának kisebbé.
Csak azért is Obama
Bárki nyerje el tehát a mai voksolás után az elektori szavazatok többségét, úgy tűnik, Európa így is, úgy is leértékelődik Washingtonban. „Obama vagy Romney: Európa csalódásra készülhet” – jellemezte a helyzetet Judy Dempsey a New York Times hasábjain. A kontinensen azonban annak ellenére is még mindig elsöprő népszerűségű Obama, hogy elnöki ciklusa és kampánya alapján sem az ideális jelölt az Atlanti-óceán innenső felén, amihez népszerűsége jó részének megőrzése mellett Romney széles körű elutasítása is hozzájárul.