Kitekintő.hu

Moszkva az iráni katonai beavatkozás ellen

Oroszország minden olyan az ENSZ Biztonsági Tanács által kibocsátott döntést meg fog torpedózni, mely Irán elleni katonai lépéseket engedélyez. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a feszült hangulat miatt ugyanis egy katonai beavatkozást is elképzelhetőnek tart Iránban, írja a RIA orosz hírügynökség. Oroszország ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsában óvatosan fog eljárni. Lavrov szerint nincs bizonyíték arra, hogy Irán katonai célokra akarja felhasználni nukleáris programját.

A klasszikus értelembe vettNyugat, élén az Egyesült Államokkal, azzal vádolja Iránt, hogy titokban atombombát tervez gyártani, azonban az ő állításuk szerint csupán elektromos energia előállítására akarják felhasználni a nukleáris energiát. Ezt az állításukat alátámasztani látszik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakemberei által kiadott jelentés, mely szerint Irán dusított  uránját porrá őrölte, hogy orvosi célokra használja fel, írja a The Voice of Russia. Egy esetleges katonai beavatkozást azonban első sorban gazdasági és politikai szankciók előznek meg.

Exit mobile version