A lassan két éve tartó euróválság óriási kihívás elé állította az Európai Uniót, különösen az euróval fizető országokat, hiszen a tizenhét országból álló kör gazdasági és pénzügyi problémái jelentős hatással vannak az egész szervezet gazdasági-pénzügyi helyzetére. Egyre több állam emeli fel a szavát a lehetséges megoldásokkal szemben, legtöbb ellenzője a Németország által javasolt mélyebb fiskális uniónak volt. Közülük is Finnország hallatja leghangosabban a hangját.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke július végén tett bejelentése, miszerint minden szükséges lépést meg kell tenni annak érdekében, hogy megmentsék az eurót, és ezzel az összeurópai monetáris rendszert, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A meghirdetett lépések nem nyerték el sem a nemzetközi piacok, sem a bajba jutott uniós országoknak juttatott pénzügyi segítségek terhét magukra vállaló országok tetszését sem; köztük is Finnország tűnt a legkevésbé elégedettnek. A júliusi végi finn állásfoglalás az „igazi megoldások és garanciák” mellett tette le a voksát, amelyek az elsődleges pénzügyi piacokon vethetők be az euróövezet helyzetének fellendítése érdekében.
A korábban ajánlott tervezetek szintén nem nyűgözték le a finn politikai köröket. Finnország azon országok táborát erősíti, amelyek nemet mondanak a Németország által javasolt, a mostaninál komolyabban koordinált és ellenőrzött pénzügyi együttműködésre. A finn pénzügyminiszter-asszony szintén júliusi, utóbb a hírügynökségek félreértelmezésével magyarázott kijelentése nagy port kavart az unión belül és kívül egyaránt. Bár utólag sokan sokféleképpen magyarázták a politikusasszony mondatait, augusztus folyamán a veterán finn külügyminiszter, Erkki Tuomioja egyik interjújában elárulta, Finnország minden eshetőségre felkészült, így természetesen egy euróövezet nélküli jövőre is. A külügyminiszter szerint általánosan elfogadott tény, hogy az eurózóna felbomlásának költségei mind rövid-, mind középtávon felülmúlnák a válság kezelésének költségeit, bár elismerte, az eurózóna felbomlása nem vezetne automatikusan az unió megszűnéséhez. A félresikerült pénzügyminiszteri nyilatkozatot követően a finn politikai elit az elérhető összes fórumon igyekezett biztosítani az unió országait arról, hogy Finnország elkötelezett az unió és annak közös valutája mellett.
Ugyanakkor egyre erősödnek azok a hangok, amelyek óvatosságra intenek a pénzügyileg megszorult államok megmentéséhez, illetve kisegítéséhez szükséges mentőcsomagokkal kapcsolatban. Egyedülálló módon Finnország már az első Görögországnak szánt pénzügyi csomag ráeső részletéhez is kondíciókat kötött, és ettől a szokásától nem tért el Spanyolország és Olaszország esetében sem. Miapetra Kumpula-Natri, a finn parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy egy kis ország, mint amilyen Finnország is, nem képes örökké finanszírozni a nálánál nagyobb országok gazdaságát. Bár egyesek szerint a görögök távozása jelentené a legjobb megoldást az euróövezet számára, több szakember is úgy véli, hogy a finnek kilépése sokkal valószínűbb.
A The Economist brit hetilap érdekes adatokat közölt a finn gazdaság és társadalom helyzetéről, amely látszólag nem indokolná Finnország ilyen mértékű elzárkózását az euróövezet megmentését célzó javaslatokkal szemben. Finnország személyében az egyik legbiztosabb európai államról beszélhetünk, hiszen azon hat uniós ország közé tartozik, amely AAA-besorolással rendelkezik az unióban, és szinte az egyetlen, amelynek leminősítését egyik nagy hitelminősítő sem helyezte kilátásba. Az eurózóna tagállamainak adósságai összesen az uniós GDP 91 százalékát teszik ki, míg ez a szám Finnországban mindössze alig több 50 százaléknál, ami az egyik legstabilabb gazdasággá teszi az országot. A 2008-ban kirobbant nagy gazdasági válság Finnország pénzügyi rendszerét kevésbé érintette, hiszen a pénzügyileg kritikusabb piacokon, mint például a görög is, nem voltak nagyarányú kinnlevőségei, így azok helyzetének romlása nem befolyásolta negatívan a finn pénzügyi szektort. Stabilitása az export szempontjából is biztosítottnak látszik, hiszen Nagy-Britanniához képest is jóval kevesebb gazdasági kapcsolatot ápol az euróövezet tagjaival (ez az arány mindössze 31 százalék). Szintén a finn gazdaság erejét mutató adat, hogy hitelfelvételi költségei Németországéival egy kategóriában találhatók.
Ám ha a dolgok mélyére tekintünk, korántsem tűnik ennyire rózsásnak a finn gazdaság állapota. Az elmúlt évtizedekben a finn társasági adó mintegy 25 százalékát szállító Nokia az Apple nagymértékű előretörésének köszönhetően visszaszorult az informatikai piacon, jelentős veszteségeket okozva ezzel a finn gazdaságnak. Bár a válság első két évében, amikor az egész világ szenvedett a recesszió első hullámától, Finnország gazdasága még mindig 2 százalékkal bővült, mára megfordult a tendencia, és az idei évre már majd’ két százalékos visszaesést prognosztizáltak az elemzők. A GDP visszaesésével annak ellenére is számolni kell, hogy a mikrogazdasági adatok vidámabbra festik a képet, többek között az elmúlt két esztendőben 7.5 százalékra sikerült visszaszorítani a munkanélküliséget.
Az euró fontos identifikációs elem a hidegháború utáni finn társadalomban. Az 1990-es éveket megelőzően Finnország Kelet és Nyugat közötti hídként funkcionált, az 1995-ös uniós csatlakozás a múlttal való szakítást és a Nyugathoz való közeledést egyaránt szimbolizálta. Finnország az egyetlen északi állam, amely az eurót fizetőeszközéül választotta, egyes szakértők szerint ehhez biztonságpolitikai megfontolások is vezettek: a társadalom egy jelentős része még mindig a finn önállóságra fenyegetőnek érzi Oroszország közelségét. (Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy Oroszország az ország egyik legfontosabb gazdasági partnere és nyersanyag-szállítója). A finnek annak ellenére kitartanak az euró mellett, hogy az eurótól elzárkózó skandináv szomszédok prosperálnak a megrekedni látszó Finnországgal szemben, különösen igaz ez a válságból a legkevesebb sebbel kikeveredő Svédországra.
A finnek ragaszkodása és kitartása az unió mellett annak tükrében meglepő lehet, hogy a 2011-es választásokat követően komoly szerephez jutott a finn politikai életben az Igazi Finnek (Perussuomalaiset) szélsőjobboldali párt, amely többek között azzal szerezte híveit, hogy nemet mondott a nehéz helyzetbe került uniós államok pénzügyi megsegítésére. A párt vezetője, Timo Soini a BBC brit közszolgálati médium által készített interjúban az eurózóna jövőjének három lehetséges kimeneteléről elmélkedett. A populista párt vezérének elgondolása szerint vagy a nehézségekkel küzdő déli államoknak kellene távozniuk az együttműködésből, vagy a gazdaságilag meghatározóbb államoknak, mint Finnország vagy Hollandia, kell biztosítani a lehetőséget a kilépésre. A föderális államszervezetté való átalakulás mint harmadik alternatíva ugyanakkor elképzelhetetlen a finn pártvezető számára.
Az Európai Központi Bank az elkövetkezendő hetekben hozza nyilvánosságra az euróövezet válságának kezeléséhez szükséges tervezet egyes lépéseit. A nagy készülődést mi sem bizonyítja jobban, minthogy Mario Draghi visszamondta megjelenését a Fed (Federal Reserve, amerikai jegybank) éves nyári összejövetelén. Bár egyes nyilatkozatai alapján Draghi hajlik az Angela Merkel által javasolt szorosabb pénzügyi együttműködésre, a Die Zeit című német napilapban augusztus 29-én közölt esszéjében hangsúlyozta: az Európai Uniónak és az Európai Központi Banknak nem az Európai Egyesült Államok kiépítése az elsődleges célja. Elismeri, hogy a mélyebb gazdasági együttműködéshez szükséges a politikai együttműködés elmélyítése, és egyes állami feladatok és jogok átruházása az Európai Unióra, azonban meg kell találni ennek a helyes mértékét. Mindazonáltal elképzelhető, hogy az újonnan meghirdetett javaslatok sem lesznek képesek huzamosabb időre stabilizálni az euróövezet helyzetét. Szeptember 12-i határidővel hozza meg döntését a német alkotmánybíróság, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus, amely a jelenlegi mentőöv egyik kulcseleme, összeegyeztethető-e a német alkotmánnyal. És természetesen ott lebeg a kérdés, hogy tudnak-e olyan megoldást találni, amely minden tagállam számára, így a finnek számára is, elfogadható.