Emomali Rahmon a tádzsik polgárháborúban vált állama elnökévé. Autoriter kormányzási módszerei ellenére jelenleg is népszerű, hiszen képes volt arra, hogy a kivérzett ország népességének viszonylagos biztonságot adjon. A gazdasági világválság és az iszlám radikalizmus folyamatos erősödése azonban újabb és újabb kihívások elé állítja Rahmont. Vajon képes lesz megtartani nehezen megszilárdított hatalmát a jövőben is?
A kezdetek
Emomali Saripovics Rahmon 1952. október 5-én született Dangarában, a Tadzsik Szovjet Szocialista Köztársaságban Kuljab nevű régiójában, egyszerű földművelő család fiaként. Pályája mezőgazdasági vonalon, a dangarai állami gyapotgazdaságban indult. Itt 1976-tól már vezető pozíciókat töltött be, miközben kisebb kormányzati szerepek vállalásával politikai pályáját is egyengette. 1982-ben közgazdaságtanból diplomázott a Tadzsik Állami Egyetemen, és ugyanebben az évben kolhozelnöknek is kinevezték a dangarai gazdaságban.
1990-ben Rahmon bekerült a Tádzsik SzSzK Legfelsőbb Tanácsának tagjai közé, ezzel megkezdve aktív szerepvállalását az állam politikai életének formálásában. 1992-ben a kuljabi végrehajtó bizottság elnöke és a kerületi népképviseleti szervezet elnöke lett, majd még ebben az évben a Tádzsik Legfelsőbb Tanács elnökének is megválasztották. A kitörő polgárháború lehetővé tette számára, hogy megszerezze az államelnöki pozíciót, melyet napjainkban is betölt.
Rahmont eredetileg Rahmonov vezetéknéven anyakönyvezték, a szovjet időknek megfelelően orosz stílusban. Az elnök 2007-ben döntött úgy, hogy eltávolítja az –ov utótagot, sőt, az egész országra kiterjedő törvénnyel szabályozta az oroszos vezetéknevek további használatának eltörlését, a szovjet múlttal való szakítást szimbolizálva.
A tádzsik polgárháború
A Szovjetunió felbomlása után, 1992-ben Tádzsikisztánban kitört a polgárháború az Oroszország által támogatott kommunista-párti kormány és a sokszínű ellenzék között, mely egyesítette a kormányellenes muszlim, nemzeti és demokratikus jellegű politikai csoportokat. Az állam lakosságának több mint 15%-át kitevő üzbég kisebbség jelenléte tovább súlyosbította a konfliktust, és Üzbegisztánt is jelentősen érintetté tette a háborúban. Üzbegisztán szerepvállalását a radikális iszlámtól való félelem is motiválta, csakúgy, mint Oroszországét. A polgárháború gyökerei azonban ezen törésvonalaknál mélyebben húzódtak, és az ország különböző régióit uraló érdekcsoportok ellentéteire voltak visszavezethetőek.
Az összeütközések során BBC adatai szerint több mint 50 000 ember halt meg, és a lakosság több mint egytizede elhagyta az országot. Rahmon az oroszpárti oldalon vett részt a küzdelmekben, és személyesen is vezetett csapatokat az ellenzéki csoportok kiűzésére Dusanbéből. 1992-ben, az első választott tádzsik elnök, a hasonlóan kommunista-párti Rahmon Nabijev lemondatása, és az őt követő ügyvezető elnökség kudarca után az elnöki hatalom gyakorlását megszüntették. Emomali Rahmont ekkor kormányfővé választották, ezzel számottevő befolyáshoz juttatva őt a polgárháború további alakulásának irányításában. 1993-ban a katonai helyzet kedvező fordulatot vett a kormánypárti erők számára, így megkezdődött a kormány hatalmának megszilárdítása, ami drákói szigorral, cenzúrával, és az ellenzéki pártok működésének betiltásával járt.
Az 1994-es ideiglenes tűzszünet után megindult az elnöki hatalom helyreállítása is. Az év végén lezajlott elnökválasztáson Rahmon a szavazatok 58%-ával győzedelmeskedett egyetlen ellenfelével, Abdumalik Abdulladzsanov korábbi miniszterelnökkel szemben. A polgárháború hivatalosan 1997-ben ért véget, amivel megkezdődhetett a kormány és az ellenzék viszonyának konszolidációja.
Autoriter hatalom, multivektorális külpolitika
Rahmon elnök és pártja, a Népi Demokratikus Párt képes volt arra, hogy viszonylagos rendet és biztonságot teremtsen a polgárháború sújtotta országban, ami a mai napig biztosítja számukra a társadalom számottevő részének támogatását. A tádzsik polgárháborúhoz vezető törésvonalak azonban a mai napig jelen vannak az ország életében. A volt kommunista elit és az új demokratikusnak nevezett irányvonal képviselői, a világi és az iszlám értékeket támogató csoportok, valamint a nemzetiségek közötti ellentéteket Rahmon keménykezű uralma sem tudta számottevően enyhíteni. A legfontosabb törésvonalak jelenleg is az ország különböző részein hatalmat gyakorló klánok között húzódnak, ezeket a békeszerződés által előírt érdekalkuk már csak a végrehajtás hiányosságai miatt sem voltak képesek enyhíteni.
Bár az országban többpártrendszer működik, Rahmon uralma nem teremt egyenlő lehetőségeket a különböző pártoknak, sőt, a Freedom House jelentése szerint ezek egyre jelentéktelenebbé válnak. A nemzetközi szervezetek az eddig lezajlott elnökválasztások egyikét sem ismerték el szabályosként. 1999-ben, Rahmon első újraválasztásakor, a választók 96%-a szavazott bizalmat az elnöknek, mi több, mandátumának hosszát is hét évre növelték. Egy 2003-as népszavazás azt is lehetővé tette az elnök számára, hogy a korábbi rendelkezésekkel ellentétben 2006 után még két egymást követő elnöki mandátumért indulhasson. A 2006-os választások sem jelentettek előrelépést a demokratikus előírásokat illetően. Rahmon a szavazatok 79%-ával nyert, míg az ellenzéki pártok bojkottálták a szavazást, mely a nemzetközi megfigyelők szerint, a korábbiakhoz hasonlóan, nagyon távol állt a szabad és demokratikus választások kritériumaitól.
Az elnök külpolitikája, a többi közép-ázsiai államéhoz hasonlóan, alkalmazkodott az állam geopolitikai helyzetének sajátosságaihoz, és egyensúlyozásra épül a térségben befolyásra törekvő nagyhatalmak között. A polgárháborúban is fontos szerepet vállaló Oroszország mind a gazdaság, mind a biztonság terén fontos stratégiai partnere az országnak, és katonai bázist tart fenn Dusanbében. Miközben Rahmon jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, a távolságot is igyekszik megtartani egykori gyarmatosítójával szemben, és az Amerikai Egyesült Államok felé is gesztusokat tesz. Ezek közül a legfontosabb az afganisztáni háborúban való szerepvállalás volt. Kína szintén fontos partnere Tádzsikisztánnak. A multivektorális elkötelezettséget jól mutatja az állam nemzetközi szervezetekben való részvétele: tagja ugyanis nemcsak a FÁK-nak és a KBSZSZ-nek, hanem a NATO Euro-atlanti Partnerségi Tanácsának és a Békepartnerségnek is, valamint a Sanghaji Együttműködési Szervezet egyik alapító tagja is.
Gazdasági problémák és az iszlám alternatíva fenyegetése
A CIA Factbook szerint a tizenöt posztszovjet állam közül Tádzsikisztán rendelkezik a legalacsonyabb GDP-vel, míg a BBC Közép-Ázsia legszegényebb országaként tartja számon Tádzsikisztánt. Az államot nagyon hátrányosan érintette a szovjet tervgazdasági rendszer felbomlása és a polgárháború. Annak ellenére, hogy 1997 óta folyamatosan növekszik a gazdaság, a népesség több mint fele jelenleg is a szegénységi küszöb alatt él, a társadalmi különbségek pedig csak tovább szélesedtek.
Tádzsikisztán lakosságának fele a kedvezőtlen termelési viszonyok ellenére a mezőgazdaságban dolgozik, ahol a gyapot monokultúrás termesztése hatékonytalan módszerekkel folyik. A Tádzsikisztánban eredő folyók vizének megosztása számos konfliktushoz vezet a szomszédos államokkal, főként Üzbegisztánnal. Az ipari termelést illetően az alumínium és a vízenergia képezi az ország exportjának gerincét. A mindent behálózó korrupció azonban az elnökhöz közel álló csatornákba irányítja az innen származó jövedelmeket, és gátolja a gazdaság fejlődését. Az ország Közép-Ázsia nyersanyagokban legszegényebb állama is, mind olajból, mind földgázból behozatalra szorul. A BBC szerint a GDP közel felét a tádzsik vendégmunkások jövedelmének köszönheti az állam. A gazdasági világválság hatására azonban több tízezer tadzsik tért haza az országba, ezzel is csökkentve Tadzsikisztán bevételeit.
A korrupció nemcsak a gazdaság fejlődését hátráltatja, hanem negatív hatásokat gyakorol a társadalmi-politikai reformok végrehajtására is. A korrupcióból az elnök is kiveszi a részét: Rahmon és családja nagy befolyással rendelkeznek a legfontosabb állami vállalatokban, és a kezükben tartják a gazdaság működtetését. Egy 2011-es ICG jelentés szerint az állam egyre inkább képtelen arra, hogy biztosítsa polgárainak a megélhetés minimális feltételeit.
A gazdasági nehézségek mellett a lakosságnak a kormányzat elnyomó tevékenységével is szembe kell néznie. Bár az alkotmány tartalmaz garanciákat a szabadságjogok biztosítására, a politikai szabadságjogok, valamint a szólás, a gyülekezés, a vallás és a média szabadsága korlátozott. Az ellenzéki és külföldi újságírók számos zaklatásnak vannak kitéve. A kínzás és a rendőri túlkapások, a politikai alapú bebörtönzések, önkényes letartóztatások is gyakoriak.
A szegénység kiterjedtsége és az autoriter jellegű kormányzás tovább növeli a radikális iszlám alternatívák vonzerejét. Az ICG szerint folyamatosan növekszik egy muszlim felkelés kitörésének valószínűsége, és egyes, terrorista szervezetekként számon tartott csoportok új generációjának megerősödéséről számol be. Bár Tádzsikisztánban működik a közép-ázsiai régió egyetlen legális iszlamista pártja, az Iszlám Újjászületés Pártja (mely a forradalom utáni érdekalkuk során szerezte meg státuszát), a szervezet egyre kevésbé képes becsatornázni a fokozódó türelmetlenséget a szekuláris kormányzattal szemben. Eközben a radikális iszlám elleni fellépés Tádzsikisztánban is gyakran a hatalom érdekeinek megfelelően nyilvánul meg, szélsőséges iszlamistának tekintve mindazon csoportok tagjait, melyek veszélyt jelenthetnek Rahmon uralmára. Így a valós veszély mértékéről meglehetősen pontatlan becslések látnak napvilágot világszerte, melyek akár az instabilitást fokozódásához is hozzájárulhatnak.
Mit hoz a jövő?
A BBC szerint Rahmon támogatottsága meglehetősen magas, a bizonytalan gazdasági és politikai helyzet ellenére is. Ennek oka, mint Közép-Ázsiában általában, az, hogy az elnök keménykezű uralma képes volt viszonylagosan stabilizálni a rendet és biztonságot. 2013-ban letelik Rahmon második elnöki mandátuma is, a 2003-ban lezajlott népszavazás döntése alapján, és az elnök népszerűségét számításba véve azonban ez nagy valószínűséggel nem jelenti kivonulását a hatalomból az elkövetkező években.
Az elnök gyilkossági kísérleteket és puccskísérleteket is túlélt már pályafutása során, a jövő azonban még számára is tartogathat kellemetlen meglepetéseket. Az afganisztáni háború meglehetősen jövedelmező volt Tádzsikisztán számára, munkahelyeket és bevételi lehetőségeket teremtett, és a biztonság fenntartásához is jelentősen hozzájárult. A tervezett kivonulás azonban nagy valószínűséggel jelentős romlást idézhet elő az ország gazdasági és biztonsági helyzetében, ami az iszlám radikalizmus várható erősödésével rányomja majd a bélyegét Rahmon következő hétéves mandátumára. Ennek első jeleként értelmezhetőek a Freedom House által aggasztónak minősített 2010-es problémák, melyek az ország biztonsági helyzetének romlására engednek következtetni. Az ekkor lezajlott tömeges börtönlázadás, az állam történetének első öngyilkos merénylete, valamint a kormányzati és ellenzéki erők között kialakult fegyveres konfliktus elhúzódása (mely napjainkban is tart) nem sok jót ígér Rahmon Tádzsikisztánja számára.