Kitekintő.hu

Vérbe fulladt puccskísérlet Madagaszkáron

Három puccsista katonát megöltek, további négy pedig súlyosan megsérült a madagaszkári főváros, Antananarivo repülőtere melletti bázison történt katonai puccs leverése során. A sérültek közül ketten a kormányerők katonái.

Vasárnap reggel Koto Mainty tizedes, vagy ahogy a seregben hívták, Black tizedes egy csoport katonával lezárta a nemzetközi repülőtérnél lévő katonai tábort és kényszerítette az ott állomásozó katonákat, hogy a raktárban lévő nehézfegyverzetet átadják nekik. Ezt követően tárgyalások kezdődtek a puccsisták és a kormányerők között, ám ezek kudarcba fulladtak és tizenkét órán át tartó tűzharcba torkolltak.

A halottak közt van a puccsisták vezetője, Koto Maintly tizedes. Az incidens miatt a repülőtér forgalmát felfüggesztették, hivatalos források szerint nincsenek civil áldozatai az összecsapásnak.

A felkelők célja egyelőre ismeretlen, de értesülések szerint Black tizedes a korábbi védelmi miniszter testőrségének volt a tagja, akit egy korábbi puccskísérlettel is kapcsolatba hoztak. Diplomáciai értesülések szerint az incidens célja volt, hogy megzavarja Andry Rajoelina jelenlegi elnök és Marc Ravalomanana elűzött ex-elnök szerdai, Seychelle-szigeteken tartandó találkozóját.

Az ügy érdekessége, hogy két éve már történt itt hasonló puccskísérlet.

Exit mobile version