Az eufóriának már nyoma sem volt a múlt heti uniós csúcs eredményeiről kedden az Európai Parlamentben tartott vitán, főleg annak betudhatóan, hogy Finnország és Hollandia máris mintha megkérdőjelezné a rövid távra elfogadott intézkedések egyikét, másikát. Barroso bizottsági elnök egyes kormányokat ostorozó beszéde vastapsot kapott.
Elillanni látszik az az eufória, ami az Európai Tanács pénteki befejezését követő órákban eluralkodott a piacokon és politikai körökben egyaránt. Négy nappal a rövid és hosszú távú válságkezelésben fontos áttöréseket elérő uniós csúcstalálkozót követően nem csak a piacokon, de a keddi plenáris vita tanulságai szerint az Európai Parlamenten is pesszimizmus kezdett úrrá lenni, de legalábbis nem sok jele volt a napokkal korábbi örömujjongásnak.
A hangulatváltozás egyik oka, hogy alig néhány nappal az állam- és kormányfők megállapodását követően Finnországban és Hollandiában olyan nyilatkozatok hangoztak el, amelyek alkalmasak lehetnek a csúcson elfogadott rövid távú intézkedések megkérdőjelezésére. Helsinkiben egy magas rangú illetékes nyilatkozata azt a benyomást keltette, hogy az Európai Tanács záróközleménye ellenére Finnország nem járul hozzá ahhoz, hogy a leendő állandó valutaövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) a másodlagos piacokon vásároljon majd államkötvényeket, egyes országok magasan szárnyaló kamatainak a leszorítására. Hollandiából is hasonló hír kelt szárnyra, miszerint szóvivője szerint a szeptemberben választások elé néző kormányfő nem támogat egy ilyen lépést. A kötvényvásárlásról elvileg az ESM igazgatótanácsának kell egyhangúan döntenie, ahol minden eurózóna tagállamnak szavazata van.
A csúcs eredményeinek szentelt parlamenti keddi vitát már áthatotta az afelett érzett aggodalom, hogy a két tagállam a sorból kibeszélve tönkreteszi azt a kedvező pillanatot, amit a múlt heti csúcsdöntések hoztak létre. Számos képviselő magyarázatot kért Herman van Rompuy-től, az Európai Tanács elnökétől arra, hogy miként történhet meg az, hogy egyes tagállamok rövid időn belül hátat fordítanak a közös döntéseknek. „Hollandia és Finnország kormányfői aludtak, vagy nem értették meg, miről van szó? Ez botrány. Van Rompuy úr, szólítsa fel ezeknek az országoknak a vezetőit, hogy álljanak ki és adjanak magyarázatot!” – dohogott Hannes Swoboda, a szocialisták és demokraták frakcióvezetője. A liberálisok vezére figyelmeztetett, hogy a kibeszélés miatt a spanyol kamatok újra emelkedésnek indultak.
Guy Verhofstadt éppen ezért fontosnak nevezte, hogy az EU ne húzza az időt és a Bizottság a pénteki döntés pozitív hullámait meglovagolva mielőbb, lehetőleg már szeptember előtt előálljon egy jogalkotási csomaggal, be sem várva a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítésének menetrendjéről készülő októberi és decemberi jelentéseket. Felvetésére azonban nem kapott konkrét választ sem az Európai Tanács, sem pedig az Európai Bizottság elnökétől.
Van Rompuy, akit ezúttal nem halmoztak el dicsérő jelzőkkel a képviselők, elmondta, hogy az EMU elmélyítéséről készült októberi dolgozata valójában nem időközi jelentés lesz, hanem elsősorban arról szól majd, hogy mi valósítható meg a jelenlegi uniós szerződésekkel.
Martin Callanan, az Európai Konzervatívok és Reformerek vezérszónoka úgy vélte, hogy ahogy a csúcs eredményeit tisztázzák, úgy derül ki, hogy azok nem is olyan fényesek. Úgy vélte, hogy az euró egyre inkább megosztó tényező, Északnak kellene táplálnia a Délt, Németország pedig a kettő közötti ütközőzóna. Kollégája, a holland Jan Eppink szerint az ESM-ről szóló szerződést suttyomban megváltoztatták, egy darab fecninek nevezte azt, amit úgymond be kell darálni. „Az euróválság számomra megoldhatatlan” – kommentált Nigel Farage, a mélyen euroszkeptikus függetlenségpártiak frakcióvezetője.
Az adok-kapok annyira felpaprikázta az Európai Bizottság elnökét, hogy a vita végén alaposan beszült a brit konzervatívoknak. „Önöknek örömet okoz, hogy válságban van az euróövezet?” – kérdezte, arra hívva fel a figyelmet, hogy a toryk EP-képviselői mást mondanak, mint amit David Cameron miniszterelnök. Furcsának találta, hogy a brit konzervatívok milyen szeretettel ajánlják egyes országoknak az euróövezet elhagyását. Hangsúlyozta, hogy a bankmentő akciókat folytonosan bíráló britek költötték a legtöbb adófizetői pénzt a bankrendszer megmentésére. Emlékeztetett rá, hogy London 2008-óta 82,9 milliárd eurót fordított a bankok megmentésére, banki garanciákra pedig 158 milliárdot, ami több mint az ország GDP-jének 9 százaléka.
José Manuel Barroso amiatt is rosszallásának adott hangot, hogy egyes kormányfők a csúcs helyszínét elhagyva mások legyőzésével kérkednek (pénteken Mario Monti olasz kormányfő nyilatkozta ezt le az olasz sajtónak). „Együtt győzünk, vagy együtt veszítünk” – közölte. Barroso „kifakadását” hosszan tartó vastapssal honorálták a képviselők. Ekkora tetszésnyílvánítást még egyetlen Barroso-beszéd sem váltott ki a Parlamentben.
Főleg az új tagállamok képviselői óva intettek attól, hogy a valutaövezeten belüli integráció mélyítése kettészakítsa az Európai Uniót. Ennek a félelmének adott hangot Jacek Saryusz-Wolsky lengyel néppárti képviselő, aki fontosnak tartotta, hogy megőrizzék a 27-ek egységét, és ne segítsék elő a kétsebességes integráció állandósulását.