Kitekintő.hu

Romney puhul a bevándorlók felé

A kampány kezdetén elhangzottakhoz képest lágyabb hangnemet ütött meg Mitt Romney republikánus elnökjelölt a bevándorlókkal szemben. Érhető a váltás, a választások felé közeledve minden szavazórétegnek engedményeket kell tenni.

Megváltozott Mitt Romney véleménye az illegális bevándorlókról. Legalábbis erre enged következtetni, hogy egy csütörtökön elmondott beszédében jóval simulékonyabb hangot ütött meg a témával kapcsolatban. Az ügy hátterében a közeledő választások, valamint a rivális Barack Obama témával kapcsolatos beszédei állhatnak. A demokrata jelölt múlt héten kijelentette, hogy akár végrehajtó hatalmát felhasználva is hajlandó megakadályozni, sok illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó kitoloncolását.

A republikánus jelölt szigorúbb feltételekhez kötné az illegális bevándorlók országban maradásának feltételeit. Jogi státuszát csak annak rendezné, aki szolgál a hadseregben, valamint  a vízum megadását összekötné a felsőoktatási tanulmányokkal.  

„Tartozunk önmagunknak annyival, mint amerikaiak, hogy biztosítsuk, országunk továbbra is a lehetőségek földje maradjon”- mondta Romney a spanyol hivatalnokok előtt tartott beszédében, megindokolva ezzel a téma fontosságát. 

A pénteki napon Obama is beszédet tartott, szintén a National Association of Latino Elected and Appointed Officials éves konferenciáján, ahol nem meglepő módon, a rivális által elmondottakat bírálta. A demokrata jelölt véleménye szerint, Romney a kampány elején tett beszédeivel már megmutatta a valódi arcát, a mostani beszéd nem más, mint tűzoltás a választók megnyerése érdekében. 

A republikánus jelöltválasztás során Romney valóban keményebb hangnemet ütött meg a témában. Beszédeiből nem sok jóra számíthattak a bevándorlók, nem kérdőjelezte meg azt az arizoniai bevándorlási törvényt sem, amit, azóta a Legfelsőbb Bíróság is módosítatott. Az illegális bevándorlókat felszólította a deportálásra, valamint kijelentette, hogy elnökként megvétózná azt a törvényjavaslatot, ami utat nyitna az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóknak az állampolgárság felé, ha fiatalon kerültek oda és tanulmányokat folytatnak. 

Csütörtöki beszédével Romney vékony jégen táncol. Amennyiben túl engedékenynek bizonyul olyan kérdésekben, amelyek a jobboldal számára elsődleges prioritást élveznek, könnyen visszájára fordulhat, a tanácsadók által felvázolt kísérlet szavazatok elvesztéséhez vezethet.

Exit mobile version