Kitekintő.hu

Erőszakba torkollott a tüntetés Guineában

Több hullámban csaptak össze a rendőri erők rendszerellenes tüntetőkkel Guinea fővárosának utcáin – adta hírül a Reuters. A hatóságok könnygázt és gumibotot vetettek a tömeg oszlatására. A résztvevők elmondása szerint éles lövedéket is használtak a köveket hajigáló demonstrálók ellen. Egy férfit lábon érte találat, míg beszámolók szerint egy tüntetőt hátba lőtt egy rendfenntartó. A tömegmegmozduláson mintegy kétezer ember vett részt, a szemtanúk szerint sokan megsérültek az összecsapásokban, a sebesültek számára vonatkozó információkat azonban egyelőre nem közöltek.

Egyre nagyobb az elégedetlenség a nyugat-afrikai országban, mivel a parlamenti választásokat rendre elhalasztják, legutóbb a július 8-ára tervezett voksolást fújták le „technikai” okokra hivatkozva. Az ellenzéki erők szerint mindez egy célt szolgál, a 2010-es demokratikus elnöki választások győztesének, Alpha Condé hatalmának bebetonozását, és az ország választási bizottsága ebben a kezére játszik. A demonstrációval a korruptnak bélyegzett testület leváltását kívánják elérni, valamint a várva várt törvényhozói voksolás megrendezését, amelyre egyébként 2002 óta nem került sor. A demokratikus rend biztosítása azért sem lenne utolsó szempont, mert az ország legfőbb segélyezője, az Európai Unió visszatartja forrásait, amíg a kívánt feltételek – a választások megtartása – nem teljesül.

Exit mobile version