Kitekintő.hu

Ennyit ér az ukrán ígéret

Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Kárpátalján nem lesz magyar többségű választókörzet, bár Magyarország is lobbizott ezért.

Nyilvánosságra került, hogy az Ukrán Központi Választási Bizottság hat választókörzetet jelölt ki Kárpátalján az őszi parlamenti választásokra. Ezek határai egyelőre ugyan nem ismertek, ám a Kárpáti Igaz Szó megbízható forrásból úgy tudja, hogy a létrehozandó körzetek egyikében sem elegendő a magyar lakosság részaránya ahhoz, hogy az idei választásokon magyar képviselő juthasson be az ukrán parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna fittyet hányt minden olyan magyarországi kérésre, mely egy magyar választókörzet kialakítására vonatkozott a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) még januárban fordult kérelemmel a Központi Választási Bizottsághoz annak érdekében, hogy hozzanak létre Kárpátalján egy magyar többségű egyéni választókörzetet az idén októberben esedékes parlamenti választásokra. Ez jelenthette volna ugyanis az egyetlen esélyt arra, hogy a kárpátaljai magyarság képviseltethesse magát az ukrán törvényhozásban. A magyar kormány is felkarolta a kezdeményezést és megígérte, hogy lobbizni fog az ügy érdekében.

Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy interjúban azt mondta, hogy Magyarország a legmagasabb szinten vetette fel ezt a kérdést. A kárpátaljai magyar többségű választókörzet ügye határozott igény formájában fogalmazódott meg például a magyar-ukrán kisebbségi kormányközi vegyes bizottság decemberi ülésén, illetve a feltételezések szerint szóba került Orbán Viktor és Viktor Janukovics ukrán elnök márciusi találkozóján is, amelyről mindkét fél csak egy szűkszavú tájékoztatóval szolgált.

Az ukrán nemzeti erők mindvégig támadták ezt a kezdeményezést, és magyar szeparatizmust emlegettek. Az ötletet határozottan elutasította Kárpátalja legbefolyásosabb politikusa, Viktor Baloga katasztrófavédelmi miniszter is, aki korábban Viktor Juscsenko kancelláriájának vezetője volt. Eddig csupán egyetlen kárpátaljai ukrán honatya nyilatkozta azt, hogy a magyar választási körzet létrehozásának nincs törvényi akadálya.

Exit mobile version