Kitekintő.hu

Elefántcsontpart: miniszterelnökből házelnök

Guillaume Soro-t, Elefántcsontpart volt kormányfőjét nevezik ki a decemberben megválasztott új országgyűlés élére, így kormányátalakítás ide vagy oda, továbbra is biztosítva van a politikai életben betöltött meghatározó szerepe – számolt be a Reuters. Az államfő, Alassane Ouattara mögött második legnagyobb hatalommal bíró házelnöki címért Soro egyedüli jelöltként indult, új kinevezésének köszönhetően a jövőben jelentős befolyással bírhat a törvényhozás alakítására az északi lázadók vezetője.

Soro pozícióváltása révén Ouattara is beválthatja kampányígéretét, és a választásokon győztes pártja koalíciós partnerét, az Elefántcsontparti Demokrata Párt (PDCI) vezetőjét jelölheti az új kormány vezetőjének. Konan Bedie jelentős támogatást jelentett Outtara számára a 2010-es államfői választások során, így ez a gesztus a hála egyfajta megnyilvánulása is.

A végrehajtói és törvényhozói testületek felállításával a nyugat-afrikai ország visszatérhet végre a rendes kerékvágásba, pontot téve az elmúlt évek véres belpolitikai eseményeire. A 2010-ben levezényelt államfői választásokat követő polgárháborúban háromezer ember vesztette életét, mivel az akkor hivatalban lévő Laurent Gbagbo visszautasította a hatalom átadását ellenfelének, a nemzetközi közösség támogatását élvező Ouattarának, akivel szemben elfogásáig, mintegy egy évig tartotta magát. Gbagbo ellen azóta eljárás indult a Nemzetközi Büntetőbíróság keretein belül.

Exit mobile version