Kitekintő.hu

Meleg-ügyben bakizott egy indiai államügyész-helyettes

Rossz papír került PP Malhotra indiai államügyész-helyettes elé, így a homoszexuális kapcsolatot legalizáló 2009-es törvénnyel szembefordulva „erkölcstelennek” és a „társadalmi rend ellen valónak” nevezte a melegek szexuális kapcsolatát.

A BBC brit műsorszolgáltató szerint Malhotra egy évekkel korábbi álláspontot ismertetett a legfelsőbb bíróság előtt, amely a múlt héten egy kérvény nyomán megkezdte az új törvényt ellenző csoportok kifogásainak vizsgálatát.

Sok jogásznak elkerekedett a szeme, amikor Malhotra szájából a következő szavak hangzottak el: „Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat erkölcstelen és a társadalmi rend ellen való, valamint nagy az esélye annak, hogy emiatt egyes betegségek könnyebben terjedhetnek.” Az államügyész-helyettes hangsúlyozta, hogy India erkölcsi és társadalmi értékrendje különbözik a Nyugatétól, és országának nem kellene más államok gyakorlatát követnie. Malhotra azt mondta: a társadalmi ellenzés elég erős ahhoz, hogy a homoszexuális kapcsolatok büntethetőek legyenek.

A belügyminisztérium távolságtartással kezelte az esetet, és kiemelte: a tárca hivatalos véleménye mit sem változott az utóbbi években, a Malhotra-ügy „kommunikációs baki”.

Az újdelhi bíróság 2009-ben törölte el azt a 148 éves, még a gyarmati időkből származó jogszabályt, amely „természet ellen való bűnnek” nevezte az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot. A törvényt megszegők akár 10 év börtönbüntetést is kaphattak.

Az indiai meleg közösség üdvözölte az új rendelkezést, amely szerintük megvédi őket a zaklatástól és az üldöztetéstől. Egyes politikai, társadalmi és vallási csoportok azonban szívesen látnák viszont a régi jogszabályt.

Exit mobile version