A második Orbán-kormány Erdély-politikája talán az egyik legszomorúbb dolog, ami az elmúlt másfél év nemzetpolitikájában történt. Az anyaországi döntéshozók és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között kialakult és szűnni nem látszó konfliktus és az ebben gyökerező többi probléma már rövidtávon felvetik a kérdést, hogy vajon érdemes volt-e felbolygatni az erdélyi magyar politika állóvizét, vajon az elképzelt előnyök meghaladják-e a negatívumokat, amelyek az egész kisebbségi közösség sorsára kihatással lesznek. A felelősök keresése ebben az esetben már csak másodlagos, és talán hiábavaló is, ahogy azt jól példázza az elmúlt napok szópárbaja, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság vívott a Szövetség főtitkárával, Kovács Péterrel.
Múlt hétvégén az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik műsorában Kovács Péter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára bíráló szavakkal illette a magyar kormány támogatáspolitikáját, amely gyors válaszreakciót váltott ki a budapesti illetékesekből. Az erdélyi politikus úgy nyilatkozott, az elmúlt évben a magyar kormány elhanyagolta az erdélyi magyar szervezetek, kisebbségi programok, kis- és középvállalatok támogatását, és ehelyett aránytalanul nagy figyelmet fordított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett intézményi hálózat, a Demokrácia Központok, valamint az új Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) finanszírozására. A jövőt illetően is voltak kritikái, hiszen rámutatott,
továbbra is igen „ködös”, hogy a Fidesz-kabinet az idei évben milyen összeget kíván fordítani az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos intézmények támogatására, de nem kiszámíthatóak, kézzelfoghatóak a kritériumok sem, amelyek alapján eldöntik, ki jogosult erre és ki nem.
Kovács utalt a Nemzetpolitikai Államtitkárság által nemrég közzétett nemzeti jelentőségű intézmények és programok listájára, amelyen normatív támogatásban részesülő határon túli entitások szerepelnek. Ezen intézmények és programok nem éves pályázatok révén, hanem előre meghatározott és kiszámítható módon részesülnek majd anyaországi pénzekben. Az RMDSZ-főtitkár a listával kapcsolatban kijelentette, homályos az a kritériumrendszer, amely szerint a lista kedvezményezettjeit kiválasztják, ez pedig pártpolitikai játszmák eszközévé teheti az egészet. A műsor során kitért az EMNP által rendezett kérdőíves kampányra is, szerinte itt egyszerűen adatbázis-építés zajlik.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság gyorsan reagált az elhangzottakra, a Kitekintőhöz is eljuttatott közleményében öt pontba szerkesztve cáfolta a Kovács Péter kijelentéseit. Az államtitkárság sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ főtitkára
nem egészen öt perc alatt közel féltucatnyi olyan állítást fogalmazott meg, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A közlemény világossá teszi az elmúlt évben tapasztalható csúszásokat a támogatáspolitikai rendszer gyökeres átalakítása okozta, ilyen nehézségekre a jövőben nem kell számítani.
A szöveg ugyanakkor vehemensen elutasítja a pártpolitikai részrehajlás vádját is, és rámutat arra, hogy a magyar kormány egyetlen kárpát-medencei magyar párt finanszírozásában sem vesz részt. A homályos kritériumrendszerrel kapcsolatban elmondja, azok kidolgozására Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) múlt novemberi tizedik ülésen került sor, a résztvevők, köztük az RMDSZ is, egyhangúan fogadták el azokat. Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője is hasonlóan vélekedett ezzel kapcsolatban:
A MÁÉRT határon túli tagszervezeteit kértük meg arra, hogy tegyenek javaslatokat, hogy mely intézmények kerüljenek bele ebbe a körbe, ennél szerintem nyíltabban és átláthatóbban nem lehetett volna megszervezni a nemzeti jelentőségű intézmények körénk a megújítását.
Kovács Pétert azonban nem győzték meg az budapesti illetékesek válaszai, blogján megjelent írásában hangsúlyozza, a közlemény egyáltalán nem oszlatta el a támogatási kritériumok körüli homályt, ami pedig az EMNP pénzelését illeti, aláhúzta, az
EMNP számlájára egyetlen forint sem érkezik! A magyar kormány viszont teletömi pénzzel az EMNT-t. Ember legyen a talpán, aki ezt a két szervezetet meg tudja különböztetni! Ugyanazokban a székházakban működik mindkettő, ugyanazok a fizetett alkalmazottak, ugyanaz az infrastruktúra áll rendelkezésre, ugyanazokat a politikai üzeneteket fogalmazzák meg, ugyanaz a szellemi nagyság lebeg mindkettő fölött, az egyikben elnökként, a másikban védnökként. Az EMNT finanszírozása jogilag rendben van, gyakorlatilag azonban közvetett pártfinanszírozásról van szó. Ezt Erdélyben a kiscsoportos ovisok is tudják!
A kialakult vita tökéletesen példázza azokat a folyamatokat, amelyek napjaink magyar-magyar kapcsolatait szervezik. Láthatjuk egyrészt, hogy a magyar kormány és az RMDSZ viszonyát a süketek párbeszéde jellemzi, egyik fél sem képes feladni politikai beidegződéseit, és egyikük sem képes valós lépéseket tenni a másik irányába. A magyar kormány továbbra sem tűnik hajlandónak a kompromisszumra az új, központosító nemzetpolitikáját illetően, amely jogos visszatetszést kelt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség köreiben.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság kijelentései valóban nem meggyőzőek, hiszen nem támaszkodnak ténybeli bizonyítékokra és valós érvekre, hanem inkább a „mi így akarjuk, és ez így van rendjén, punktum” típusú megnyilvánulásokhoz ragaszkodik. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy az utóbbi időben megpróbál MÁÉRT-konszenzusok mögé bújni, ám ez inkább csak azt mutatja, amit már többen, többször hangoztattak: az kárpát-medencei magyar egyeztető fórumokból hiányzik a tartalom, a szubsztancia, az érdemi párbeszéd, ehelyett inkább csak formális, kirakatszerep ragadt rájuk. A támogatáspolitikai reform fiaskója, az agresszív klientúraépítés azonban olyannyira nagy és szabad szemmel látható, hogy azt nem lehet semmilyen vélt vagy valós konszenzus mögé elrejteni.
Az RMDSZ érvei is több szempontból vitathatóak, sőt akár képmutatónak is nevezhetőek. Az anyaországi támogatások fölött elveszített kontroll, és az Erdélyi Magyar Néppárt ebben az irányban történt térnyerése félelemmel tölti el a Szövetséget. A politikai klientúra-építés vádjai álszentek, hiszen ez része a tömörülés politikai praxisának. Az adatbázis-építéssel kapcsolatos vádak szintén viccesek, hiszen a státusirodák és magyar igazolványok kibocsátása révén az RMDSZ ugyanezt tette a nem is olyan távoli múltban.
A legnagyobb probléma tehát az, hogy az sokszor gyökeresen ellentétes álláspontot (sőt talán eltérő nemzetpolitikai víziót) képviselő tábor egyaránt hiteltelen. Ennek tudatában mindkettő politikai tőkét próbál kovácsolni a másik hibáiból, és így elkerülhetetlenül ássa mélyebbre önmagát a lövészárkokban. Nem kell különösebb látnoki készség ahhoz, hogy belássuk ez a helyzet nem vezet sehová, jobban mondva rossz felé vezet.