Kevesebb sajtóértekezletet kellene tartania Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszternek a Gorilla-ügyben folyó nyomozásról Iveta Radičová (SDKÚ-DS) szerint.
A kormányfő erről a közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában beszélt.
„A közvélemény nyomása az e témában tartott külön, speciális sajtótájékoztatók nélkül is kellően nagy” – jegyezte meg Radičová. Úgy véli, ebben az esetben a „kevesebb néha több” elvét kellene követni.
A miniszterelnöknek meggyőződése: a belügyi tárcavezetőnek érdeke, hogy a nyomozóknak a lehető legtöbbet sikerüljön tenniük az ügyben. Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy Lipšic élvezi-e a teljes bizalmát.
Radičová nem teszi a kezét a tűzbe, hogy a politika nem oly módon működik, ahogyan azt a Gorilla-akták leírják, vagyis hogy a politikusok jutalmat kapnak a privatizációs ügyletekért és közbeszerzési eljárásokért. A kormányfő emlékeztetett az elmúlt évek nagyobb botrányaira, a faliújságtenderre, a telekügyekre, a platinalemezek körüli botrányra, az cserpataki (Osrblie) biatlonpálya körüli korrupció gyanújára, a kvótaügyre és a szociális vállalatokkal kapcsolatos visszaélésekre.
A miniszterelnök ismételten visszautasította, hogy a Gorilla-ügybe őt is belemártsák. Mint mondta, hét évvel ezelőtt tiszta kézzel kezdett politizálni, s most ugyanúgy távozik a politikai életből.