Az összes, Gorilla-ügyben érintett politikus közül egyedül Robert Fico Smer-elnök járt abba a lakásba, ahol a Gorilla-iratok alapját képező titkosszolgálati lehallgatások történtek – mutatott rá Daniel Lipšic (KeresztényDemokrata Mozgalom – KDH) belügyminiszter.
A köztévé 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában a szlovák belügyminiszter kifejtette, még segíthet is, hogy 6 év telt el a Gorilla-iratokban rögzített lehallgatások óta, mivel azóta már realizálódhattak az itt említett provízió-kifizetések.
A miniszter szerint a későbbi pénzügyi tranzakciók alapos kivizsgálásával lehet bizonyítékokat szerezni a Gorillában leírt korrupciógyanús ügyekre. Kijelentette, a nyomozócsoportnak néhány héten belül annyi bizonyíték lesz a kezében, hogy a választások után sem lehet majd szőnyeg alá söpörni az ügyet.
Egyedül Fico járt a lehallgatott lakásba
Robert Fico volt kormányfőről szólva hangsúlyozta, a Smer elnöke már régóta arra törekszik, hogy a neve ne hangozzék el a Gorilla-botrány kapcsán, holott az iratokban érintett politikusok közül egyedül ő járt abba a lakásba, ahol a lehallgatások történtek.
„Sem Dzurinda úr, sem Bugár úr, sem Palacka úr nem jártak oda. Egyedül Fico járt oda“ – hangsúlyozta Lipšic, hozzátéve, a volt kormányfő „az egyik gyanúsított“, ezért nem is csodálkozik azon, hogy megpróbálja megkérdőjelezni a nyomozást.
A miniszter közölte, első lépésként a SIS igazgatóját hallgatják ki az iratok hitelességének vizsgálata ügyében. Hozzátette, addig nem kíván részletesen beszélni a nyomozásról, míg legalább részben nem sikerül egyértelmű megállapításokra jutniuk.
Lipšic kijelentette, nem ért egyet azzal, hogy a bíróság betiltotta Tom Nicholson újságíró Gorilla-ügyről szóló könyvének kiadását.