Kitekintő.hu

Kitelepítések okoznak éhínséget Etiópiában

A Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet szerint Etiópia több tízezer embert kényszerít földjeik elhagyására, hogy ilyen módon azokat külföldi befektetőknek tudja bérbe adni – számolt be a Reuters. Az Afrika szarván elhelyezkedő országban már eddig is egy Belgiuméhoz hasonló nagyságnyi területet, azaz 3 millió hektárnyi földet tulajdonítottak el az emberektől, és a HRW szerint a kormány tervei alapján további 2,1 millió hektárnyi terület vár ilyen sorsra. 

Az etiópiai kormány körülbelül 70 ezer földtulajdonost telepített ki csak a nyugati Gambella régióból olyan falvakba, amelyek nélkülözik a megfelelő élelmet, egészségügyi szolgáltatásokat, oktatást és a gazdálkodáshoz elengedhetetlen feltételeket. Ráadásul ezeknek a kényszerű kitelepítéseknek az első felvonására a legrosszabbkor, éppen a betakarítás idején került sor. A HRW szerint a falvakba való telepítés által érintettek száma idővel a másfél milliót is el fogja érni. Azzal, hogy a kormány képtelen élelmet biztosítani a földjeiket elhagyni kényszerülő emberek számára, éhezés sújtott le a térségben.

A kormány tagadja az ellene felhozott vádakat, szerintük az érintett területek főként lakatlanok, sok esetben parlagon hevernek, valamint már elindítottak egy olyan programot, aminek keretein belül az érintetteket az ország termékeny részeire telepítenék le. Elmondásuk alapján a falvakba történő telepítésekkel és a földek bérbeadásával csupán az a céljuk, hogy a technológiatranszfer segítségével növeljék a termelékenységet egy olyan országban, ahol hosszú évtizedek óta szárazságok pusztítanak.

Exit mobile version