Site icon Kitekintő.hu

Nem kapcsolják ki az áramot a fizetésképteleneknél

Tizenöt tünetetőt, köztük a görög elektromos művek szakszervezetének vezetőjét, Nikosz Fotopuloszt is letartóztatták csütörtök reggel, miután összecsapás tört ki a demonstrálók és a rendőrség között – számolt be az ekathimerini.com. A tíz szakszervezeti tag és az öt aktivista, köztük az „Én nem fogok fizetni” nevű civil megmozdulás néhány résztvevője az ingatlanadó ellen tiltakozott azzal, hogy eltorlaszolta a vállalat egyik, Athén északkeleti részén található épületének bejáratát. A honlap értesülései szerint mindannyian kérvényezték a büntetőeljárás azonnali lefolytatását, mert a börtönbe kerülés kiemelte volna, mennyire nem értenek egyet az újabb adónem bevezetésével. A tárgyalást azonban szerdára kellett halasztani, mivel a rendőrség csak két szemtanút tudott meghallgatni.

Úgy tűnik, a tiltakozással mégis sikerült elérni némi sikert, ugyanis egyes jelentések szerint az összecsapás után néhány órával a pénzügyminisztérium elkezdte tervezni a türelmi idő meghosszabbítását: az ingatlantulajdonsoknak így a számlakibocsátás után az eddigi negyven nap helyett nyolcvan állna a rendelkezésére az adó befizetésére. Minisztériumi források szerint a hatóságok az áramot sem kapcsolnák ki a fizetésképteleneknél. Az EU energiaügyi biztosa, Günther Oettinger szerint az eletromos művek ugyanis megsértette az uniós direktívákat azzal, hogy korábban nem így jártak el. A minisztérium ezzel szemben hangsúlyozza, hogy ők mindig az uniós jognak megfelelően jártak el.

Exit mobile version